A következő megálló a Wesselényi utca - mondja a gép Rudolf Péter hangján a Combinón, aztán vidoran hozzáteszi: „innen csak pár lépés a Madách Színház". És tényleg, a villamos ablakából látni is, hogy gyülekeznek a nézők az esti előadásra. Én meg fogadást kötök magammal, vajon a Ferenc körútnál megjegyzi-e, hogy „tessék csak jobbra nézni, ide látszik az Iparművészeti Múzeum". De persze nyerek. Nem mondja.

Természettudományi Múzeum

Pedig volna mit nézni a múzeumon. Lechner Ödön csodás palotája előtt, dacára a zuhogó esőnek, hosszú sor kanyarog. A sokaság türelmesen várja, hogy megvehesse a karszalagot, amely - a korábbi évek matricás megoldásához hasonlóan - az este folyamán majd mind a nyolcvanegy éjszakázó budapesti gyűjteménybe belépőjegyül szolgál.

Aztán a sor egyszer csak beér az épületbe, és az embernek leesik az álla. Fű borítja a pompás, fényben úszó csarnok padlóját, a gyepszőnyeg közepét pedig hatalmas tükörparkett uralja, amelyben nemcsak a fölötte csavarodó világmodell-installáció képe látható, hanem ott lebegnek a különös ruhakreációkban hajlongó táncosok is. Körülöttük meg szépen alakul a piknikhangulat: a látogatók üldögélnek egy kicsit a füvön, aztán járnak egyet, nézelődnek.

Megtekintik például az organikus építészetről erre az estére összeállított fotó- és makettkiállítást - dicsérendő gondolat, hogy ha már Magyarország építészeti múzeuma a jelek szerint örökre a kiállítás-nélküliségre ítéltetett, legalább az iparművészeti kollekció vállalja magára az építészeti ismeretterjesztést -, lesik, hogyan készül az „organikus" frizura a mesterfodrászok keze alatt, filmet néznek vagy harapnak valamit. S mindeközben megtelnek az oszmán szőnyegeket vagy épp restaurált tárgyakat bemutató kiállítások termei is.

Míg tavaly a hastáncosok voltak a favoritok, idén a tűzzsonglőröknek és a csillagászoknak szánták a főszerepet az ország muzeológusai - vonhatjuk le a következtetést úgy 260 magyar múzeum programját végigolvasva. Habár az időjárás a csillagnézésnek - és úgy egyáltalán: a szabadtéri létezésnek - nemigen kedvez, a tömeg szerencsére erre ügyet sem vet.

A Természettudományi Múzeumban például nemcsak a félelmetes ragadozók környékén hullámzik a sokaság, hanem a nagyterem falán kiállított természetfotók előtt is dupla embergyűrű araszol. Akinek pedig játszani van kedve, hát benevezhet a létért folyó küzdelembe, esetleg megpróbálhat emberré válni, és hizlalhatja közben a génbankszámláját is. Mielőtt azonban utolérné minden faj elkerülhetetlen végzete, a kihalás, akár búcsút is inthet a régi katonai akadémiának. Elmentében pedig tapasztalhatja, hogy bár rég elmúlt kilenc óra, még mindig áll a sor a pénztár előtt, s a várakozók közt egykori kulturális miniszter is látható.

Nyolcadszor rendezték meg 260 helyszínen a Múzeumok éjszakáját Magyarországon

Mindezek után már nem is igazán csodálkozik azon az ember, hogy habár öreg este van, a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumba is percenként lép be új látogató. Szinte moccanni sem lehet az aprócska kiállítótérben, annyian olvassák a tablókat, amelyeken a száz éve született Sztehlo Gábor életét, embermentő tetteit, Gaudiopolisának históriáját idézik fel.

Odalent, a pincében pedig sok tucat láb tapossa a homokot - lépked visszafelé az időben. Légófelszerelés, tábori ágyak, szedett-vedett holmik, naplórészletek. Csöndes attrakció a Múzeumok Éjszakáján: egyszeri időutazás az ostromlott Budapestre, az üldözöttek menedékébe.