Pénteken nem lesz teljes a napfogyatkozás (ilyen 1842 után 1999-ben volt, és legközelebb 2081-ben lesz), de – mint írtuk - szabad szemmel, vagy akár fényképező, vagy okostelefon lencséin át is nagyon veszélyes megcsodálni a jelenséget – írja a hvg.

Tisztában voltak a veszélyekkel a reformkorban is. A Pesti Hírlap június 26-i számában Nagy Károly csillagász figyelmeztette azokat, „kik csak puszta szemmel, azaz színes üvegen által távcső nélkül nézendik a teljes sötétedés remek tüneményét". Ízes korabeli nyelven kéri e felelőtleneket, hogy különösen arra a pillanatra figyeljenek, amikor a teljes sötétség után újra előbukkan a nap fénye.

Orlay Petrich Soma leveléből tudjuk, hogy "Konok természetének Petőfi nem egyszer megadta az árát. Így az 1842-ik nyarán majdnem megvakulással lakolt érte. Ez évben teljes napfogyatkozás volt látható Magyarországon, s mi [Orlay, Petőfi, Jókai] e tünemény kedvéért a város [Pápa] szélére mentünk ki, hogy teljes pompájában láthassuk. A mint a nap fényes tányérja fogyni kezdett, Petőfi föltette magában, hogy annak teljes elfogyásig bele fog nézni, s csakugyan, intésem daczára sem vette le arról a tekintetét. De a mint az első sugár igen éles hatással ismét kilövellt, Petőfi szemeire csapta tenyerét, s egész hazáig karon kellett őt vezetnem, s csak napok múlva szűnt meg káprázata, de balszemének ez annyira ártott, hogy avval soh' sem látott többé tisztán."

Az esetről sokkal később, 1844 szeptemberében maga Petőfi írt rövid verset:

Szemfájásomkor

Teremtő isten! Szemeimre
A vakságot tán csak nem küldöd?
Mi lesz belőlem, hogyha többé
Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!

1842-ben az újságok még azt ajánlották, hogy a napfogyatkozásból az érdeklődők „sokat tapasztalhatnak puszta szemmel is, vagy tűszúrást tévén setét papíroson, vagy gyertyafüstjével bekormozván valamely darab üveget, melyeken által az egész jelenetet szemeik veszélyeztetése nélkül nézhetik."