Nagy István (1873-1937) nyughatatlan alkatú művész volt: egész életében vándorolt, csavargó természetét csak elhatalmasodó betegsége tudta megállítani, amikor is Baján telepedett le. Egészen ötvennyolc éves koráig járta a világot, előbb egyedül, majd családjával, legtöbbször gyalogosan - mondta a muzeológus.

A szűkös körülmények között élt festő Erdélyben született és nevelkedett, a csíki havasok között töltötte gyermekkorát. Tanulmányi idejét Münchenben és Párizsban teljesítette, járt Itáliában is, de a magyar táj és a magyar emberek realista megfestője lett.

Az első világháború idején hadi piktorként tevékenykedett. Bolyongásai során folyamatosan rajzolt, főként pasztellal és szénnel. Munkásságát kortársai is elismerték: Kosztolányi Dezső nagy csodálattal méltatta tehetségét, Surányi Miklós pedig regényt írt a művész életéről.

Medgyesi Konstantin közölte, hogy a bajai Türr István Múzeum kollekciójából összeállított tárlat segítségével a látogató végigjárhatja a realista stílusban festő Nagy István életének minden állomását: elidőzhet a zord csíki havasokat ábrázoló, sötét árnyalatú képek előtt; gyönyörködhet az ezer színben játszó balatoni naplementében, vagy beleveszhet az alföldi tanyavilág fülledt, szikrázó fehérségébe.

Nagy István egészen haláláig igen szegényes körülmények között élt, ezért olcsó anyagokkal dolgozott: nem egyszer élelmiszer csomagolására alkalmas zsírpapírra vetette műveit. A javarészt az 1930-as években készült képek rendkívül sérülékennyé váltak, az idők folyamán megviselődtek. Akadt olyan alkotás, mely szakadozva került közgyűjteménybe, ezért is kellett az anyag meghatározó részét alaposan restaurálni, a képek így visszanyerték eredeti formájukat és káprázatos, élénk színvilágukat - fogalmazott a szakember.