Írók JAKkendőben

Angyalvacsora című kéziratával Papp-Zakor Ilka nyerte el az idei JAKkendő-díjat. A József Attila Kör és a Mr. Sale ökltönyüzlet közös elismerését fiatal, egyelőre kötet nélküli prózaírók kaphatják, akik ezután a JAK-füzetek című könyvsorozatban debütálhatnak.
Az idén harmadszor adták át a JAKkendő-díjat az Író Boltjában. Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke felidézte: az elismerés a Mr. Sale ügyvezetője, Békés Zoltán ötlete nyomán valósul meg évről évre. Az öltönyüzlet és az irodalmi egyesület együttműködése, mondta el az elnök, nem kizárólag ebben a díjban ölt testet, de az idén már a több mint negyedszázados hagyománnyal büszkélkedő JAK-tábor főtámogatója is a Mr. Sale volt, illetve az ősszel elindult Suit Up! - Írók öltönyben! című fotóprojekt, majd az annak anyagából összeálló, képeket és szépirodalmi szövegeket felvonultató könyv is kooperáció eredménye.
falseVeres Viktor / Népszabadság

Békés elmondta: teljesülni látszik a díj alapcélja, hogy akár elsőkötetes szerzők művei is megjelenhessenek állami támogatás nélkül, illetve, hogy az így megjelent kötetekből befolyó összeg a későbbiekben biztosítsa a soron következő nyertesek munkáinak megjelentetését. Tavalyelőtt Szil Ágnes Tangram című kézirata nyert, tavaly pedig Mán-Várhegyi Réka vihette haza a JAKkendőt, mivel a pályázók közül az ő, Boldogtalanság az Auróra-telepen című elbeszélésfüzérét találta a legjobbnak a díjat odaítélő grémium - a kötetek népszerűsége igazolja, hogy az egyesület és az öltönyüzlet közös munkája eredményes.

2014-ben Nagy Gabriella, a Litera.hu szerkesztője, író, Angyalosy Eszter, a Libri kiadó szerkesztője, valamint Forgách András író mellett a JAK-füzetek szerkesztőpárosa, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós döntése nyomán Papp-Zakor Ilkáé lett az elismerés. A nyertes mellett Tóth Beatrix, Bonchidai Éva és Baróti Zoltán pályamunkáját emelte még ki a zsűri.

"Papp-Zakor Ilka olykor nem csak nemet vált novelláiban, hanem alakot, színt, formát, fajt és elbeszélő-stílust is, ráadásul könnyeden. Pedig nagyon határozott személyes stílusa van. Énnekem a második mondata elolvasásakor világos lett, hogy nagyszerű szerzővel állok szemben. Ugyanis minden egyes mondata rendben van" - fogalmazott laudációjában Forgách András. Az író bevallotta, először annyira bosszantotta a pályamű jeligéje, miszerint Csigubigu, hogy egyre halasztgatta az olvasást - később aztán megértette az írónő választását: Forgách úgy érezte, mintha Papp-Zakor Ilka egy képzeletbeli gyermeknek mesélné történeteit, Grimm-Andersen-Benedek Elek és egyéb népi mesélők anyagából szőve...

Az 1989-ben Kolozsvárt született prózaíró, ahogy Gaborják Ádám felidézte, már harmadszor pályázott a JAKkendőre, de elmondása szerint egyáltalán nem keseredett el, amikor korábban másoké lett az ordó, hiszen ennyivel is több ideje volt tanulni, mielőtt a könyvbarátok elé lép első önálló kötetével. A fiatal prózista, akinek első írása 13 éves korában jelent meg a kolozsvári Korunk folyóiratban, már egészen korán, kisgyermekkorában eldöntötte, hogy írással foglalkozik majd, ha felnő, de kiderült az is, sokáig javítja, formálja szövegeit megjelenés előtt, ennyiben mindenképpen tudatos és józan szerzővel van dolgunk. Hogy mennyire, az jövőre, az Angyalvacsora című novellafüzérből az olvasó számára is megtudható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.