Pályázat filmőrülteknek

A tavaly indult Scope-program egy, az Európai Unió által támogatott kísérleti közösségfejlesztő projekt, amelyet hazánkban a Magyarhangya nevű közösségi filmforgalmazó karolt fel: az idén júniusban lezárult Scope50 keretében ingyenes, zártkörű online filmfesztivált szerveztek a Magyarországon nem forgalmazott kortárs európai filmes termés krémjéből ötven filmőrültnek.

A projekt nagy sikert aratott: a tíz filmből a ScopeKözönség a Magam ura című norvég dramedyt választotta győztesnek, ez ennek alapján június 18-án országos moziforgalmazásba került. A film nyári bemutatója óta csaknem ötezres nézőszámnál tart. Ez ilyen típusú „rétegmű" esetében szép eredménynek számít, egyben bizonyíték arra, hogy mégiscsak érdemes európai műveket terjeszteni.

Ole Giaever a Magam urában

Ha pedig egy módszer bevált, akkor miért ne ismételjék meg? A Magyarhangya egyenesen úgy gondolta, érdemes emelni a tétet, és meghirdette a Scope100-at: ez alkalommal már 100 filmfanatikust keresnek, akiknek hat hét áll rendelkezésükre megnézni az elmúlt egy év tíz különleges alkotását, és akik részt vehetnek a filmeket elemző és a forgalmazás műhelytitkait bemutató szakmai workshopokon. Ha valaki részt akar venni a projektben, nem kell mást tennie, csak jelentkeznie a Scope100.hu weboldalon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.