Palika, a korrekorder
Nem tudom persze, papagájéknál hogy számítják a kort, de a későbbiek fényében ő még zsenge volt a kiegyezéskor. Siheder, mikor a szeme láttára egyesült Pest, Buda és Óbuda, de már belelépett a negyedik ikszbe, midőn az ország hónapokon át a millennium lázában égett. Akkor a Városliget – Palika aligha sejtette, hogy pontosan háromnegyed évszázaddal később őt fogják ott mutogatni – hirtelen épületekkel lett teli, a király pedig felavatta a Nagykörutat és a saját kezével vert ezüst szegecset a róla elnevezett új híd vasszerkezetébe.
Épp az ötvenedik születésnapját ülte a madár, amikor nagyon átalakult körülötte a világ. Lefogadom, neki is feltűnt, hogy odalettek a tréfás fiatalemberek, akik addig füttyentettek neki, ha meglátták az ablakpárkányra állított kalickájában. Mire visszatértek – már amelyik –, talán már ő is kevesebbet fütyörészett. Hiszen ha állami alkalmazott lett volna, lassan készülhetett volna a nyugdíjra.
1942-ben, amikor Pénzes Antal közreadta a Budapest élővilága című, hiánypótló művét, Palika közel járt a nyolcvanhoz. Bár a Lakások, épületek című fejezetben a jeles szerző lényegesen többet szólt a lovakról vagy éppen a poloskákról („szakértői megállapítás szerint fővárosunkban, akárcsak a nyugati nagyvárosokban, a lakások 75 százaléka poloskás”), azért a háziállatoknak is jutott néhány bekezdés. Imígyen: „A madarak közül leginkább elterjedt a kanári. Pontos számát nem tudjuk, de néhány tízezer bizonyosan van a fővárosban. Gyakori még a tengelic vagy stiglic, amelyet rendszerint befogással szereznek meg az állatkereskedők. A kanárimadár tartással, illetve élelmével függ össze a város különböző törmeléktelepein állandóan megjelenő kanáriköles, amely a lakásokból kikerülő hulladékkal kerül ezekre a helyekre. A külföldi madarak közül gyakori még a zöldes-szürke-foltos hullámos papagáj, köztük a kék és sárga változatok is gyakoriak. A mostani háború előtt egyes állatbarátok igen különböző exotikus fajokat is tartottak, így zebrapintyeket, rizsmézmadarakat stb., de ma már ezek száma erősen megfogyatkozott.”
Palika, mint látjuk, ezt a háborút is túlélte. Ami egyrészt csodának tűnik, másrészt nem is annyira: az ostrom előtt 2500 lakót számláló Állatkert tizennégy megmenekült egyedéből is négy énekesmadár volt – náluk ügyesebbnek már csak az öt víziló volt mondható. Mire a századik születésnapja eljött, hősünk mindezek tetejébe a háta mögött tudott még egy államosítást, egy Rákosi-korszakot, egy bukott forradalmat és némi konszolidációt is.
Palikáról persze valójában nem tudunk semmit. Fogalmunk sincs, hol élt és kivel, s hogy egyazon család több nemzedéke gondozta-e őt egymás után, ahogy azt a természet rendje diktálta, vagy pedig vetődött ide-oda a világban. Az újság nyúlfarknyi képaláírásából nem derül ki, hogy eredeti gazdája unokája (dédunokája) büszkélkedett-e vele a liget madárkiállításon, vagy valaki, aki alig látott benne többet puszta kuriózumnál. Mert egyébként az volt – már ha igazak voltak a koráról szóló hírek. Hiszen úgy olvasom, a papagájok legszívósabbjai is csak úgy ötven évet bírnak ki fogságban. Nem tudja véletlenül valaki, mi lett a történet vége?
