Öt éve hunyt el Békés Pál

54 évesen, öt éve hunyt el Békés Pál író, műfordító, drámaíró, a magyar gyermekirodalom egyik megkerülhetetlen szerzője.
Tanulmányait a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–­ angol összehasonlító irodalomtörténet szakon (1975–­80) végezte. 1980­-81­-ben magyar­ és angol szakos tanárként dolgozott. 1994 és 1996 között a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997–2000 között a színházért és irodalomért felelős szerkesztő volt. 2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöke lett. 2004­-ben művészeti kurátoraként a nagy­britanniai magyar kulturális évadért, a Magyar Magicért felelt. 2005­-ben A Nagy Könyv olvasás-népszerűsítő mozgalom ötletgazdája volt.

Egyetemi évei alatt kezdett el írni, 1976-­tól publikált. Többféle műfajban alkotott: írt regényeket, meseregényeket, hangjátékokat és színműveket, bemutatkozott műfordítóként is. Első regénye felnőtteknek szólt, 1979-­ben jelent meg Darvak címmel. Első ifjúsági könyve A kétbalkezes varázsló (1983) című, groteszk elemekre épülő meseregény, melyből rádiójáték és színdarab is készült.

Többek között Vladimir Nabokovot, Anthony Burgesst, Woody Allent, továbbá Sue Townsend Adrian Mole­-sorozatát fordította angolból. 2000-­ben József Attila ­díjat kapott, 2006­-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

A Békés Pál Civil Társaság 2013­-ban megalapította a róla elnevezett Békés Pál­ díjat, amelyet évenként ítél oda egy magyar írónak, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.