Osztrák polgárpukkasztók a Design hét sztárjai

A szeptember vége-október eleje a kreatív kortárs kultúráé. Szokatlan helyszínekre csábít a Placcc, és októberben jön a Café Budapest névre keresztelt őszi fesztivál. A kettő között ugyancsak a hagyományostól eltérő programfolyamot ígér a nyolcadik, szeptember 30-án kezdődő Design Hét.

Noha teljesen más stáb viszi a hazai formatervezés házát, a nemrég megnyílt Design Terminált, mint amelyik a szellemi építését kezdte, a Design Hét fesztivál mit sem változott. A kurátor ugyanis négy éve Halasi Rita Mária.
És az indulástól két intézmény állt a Design Hét mögött, szponzorként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (egykor Magyar Szabadalmi Hivatal), védnökként pedig a Magyar Formatervezési Tanács.

Akárcsak korábban, az idén is – szeptember 30.-október 9. között – több mint száz helyszínén zajlik a hazai kreatív ipar ünnepe. A 2011-es fesztivál a helyi szín, árnyalat szlogennel (Couler Locale) indul. Azt próbálják körbejárni, hogy létezik-e nemzeti karakter a designkultúrában, helyi árnyalatok és színek, amelyekre a globalizálódó világ is kíváncsi.

A Design Hét nem zárkózik be a hazai világba, hanem 30 ország alkotói mellett külföldi díszvendéget is invitált: Lengyelországot. A lengyel design színe-java felvonul a fesztiválon, tárgyak, kiállítások, divat- és ékszershow-k, előadások formájában, és Budapestre érkeznek a lengyel designélet kiemelkedő szereplői is.

A fesztivál Ausztria kreatív iparának egyik legfigyelemreméltóbb és legszórakoztatóbb szereplőjét, a Walking-Chair Design Studiot hívta meg sztárvendégként. A stúdió alapítói, Karl Emilio Pircher és Fidel Peugeot október 7-én, délelőtt tizenegy órakor tartanak előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem auditóriumában. (Az angol nyelvű előadás nyitott, a részvétel ingyenes.)

Nem maradnak el a hagyományos Design Túrák, Vásárlási akció, Nyitott Stúdiók, bekerül a képbe a gasztrovonal is. Food design témában a hazai gasztronómiai „boom” öt fontos szereplőjét kérték fel együttműködésre, akik a fesztivál idejére exkluzív termékekkel készültek.

A Pesten élő Anna Zaboeva dizájncipői is láthatók a fesztiválon
Az alkotó kedvenc beszerzőhelye a lomtalanítás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.