Ősztől látható itthon Woody Allen Abszurd alakja

Woody Allen 45., a cannes-i filmfesztiválon már bemutatott Abszurd alak (Irrational Man) című nagyjátékfilmjének Los Angeles-i premierjén Joaquin Phoenix, Parker Posey és Emma Stone is megjelent.

A film sztorija szerint Abe Lucas (Joaquin Phoenix) filozófiaprofesszor válságba kerül, semmi értelmét nem látja az életének. Amikor egy kisvárosi főiskolára megy tanítani, a megközelíthetetlen tanár egy boldogtalan házasságban élő professzornő, Rita (Parker Posey) és legjobb tanítványa, Jill (Emma Stone) romantikus fantáziáját is beindítja. Mindhiába.

– Nem igazán tudom, hogyan meséljem ezt a filmet. Alapjában véve ez egy felfedezőút. A szerencse, a végzet, a sorsfordulók szerepéről szól, azokról a dolgokról, amelyek lehúznak, és hogy mi minden következik ezekből – magyarázta Emma Stone.

Egy véletlen esemény azonban felforgatja a részeges tanár életét, aki ismét élvezni kezdi az élet apró örömeit.

Joaquin Phoenix sokat dolgozott azon, hogy meggyőzően alakítsa a filozófiaprofesszor szerepét.

- Vicces a történet. Gondoltam, elolvasom Kant A tiszta ész kritikája című művét. Felütöttem a könyvet, és úgy éreztem, na jó, ez nem megy. Aztán felkerestem egy filozófust New Yorkban, aki azt mondta, ne izgassam magam ezen. Ezek után nekiduráltam magam a Filozófia hülyéknek című könyvecskének. Egy hónapig tartott, mire átrágtam magam rajta. Mélyértelmű és bonyolult volt, de annyira érdekes, hogy alig tudtam letenni – mesélte a színész.

Woody Allen új filmje szeptember 17-én érkezik a magyar mozikba.

(Euronews)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.