Osvárt Andrea zűrös olasz esküvője

Osvárt Andrea főszerepet kapott egy olasz vígjátékban, amelynek alaphelyzete, hogy öt focirajongó osztálytárs sok év után egyikük esküvőjén gyűlik ismét össze.

A csütörtökön a mozikba kerülő Zűrös olasz esküvő főszerepét Osvárt Andrea alakítja. Az utóbbi tíz évben Hollywoodot is megjárt színésznő céljairól és produceri munkájáról is beszélt.

Osvárt Andrea az elmúlt években számos amerikai és olasz filmet forgatott, legutóbb a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar vígjátékban láthatta a hazai közönség. A Ristretto Distribution forgalmazásában a filmszínházakba kerülő Zűrös olasz esküvő története kicsit hasonlít Herczeg Attila filmjére. Az olasz produkcióban is osztálytársak találkoznak hosszú évek után, és szintén egy szerelmi háromszög okoz bonyodalmakat.

A két filmet egymást követően, három hónap különbséggel forgatta, először a magyar produkció készült el, de csupán a véletlen műve a néhány hasonló vonás, nincs átfedés a forgatókönyvek között - mondta el a színésznő.

Osvárt Andrea számos amerikai és olasz rendezővel dolgozott együtt. Carlo Vanzinával, a Zűrös olasz esküvő rendezőjével is forgatott már 2006-ban a 2061 című futurisztikus vígjátékban - írja az MTI nyomán a hvg.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.