Ősszel ütik le az elefántokat

Még ki sem tették az összes műgyanta-elefántot, a pesti publikum máris összetört ötöt, egynek pedig egyszerűen lába kélt. Az akciót szervező cég ezért úgy döntött, hogy a festett állatok egy részét zárt helyre menekíti: az Állatkert és több bevásárlóközpont adott helyet nekik.

Mint az év elején hírül adtuk, a projektumot meghirdető vállalkozás ötven művész, ismert személyiség és művészeti iskola - a Budai Rajziskola és az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola - terveit fogadták el a tavasszal elindított köztéri jótékonysági akció, az Elefánt Parádé szobrainak megfestésére. A pályázók között olyan, nemzetközileg is elismert nevek voltak, mint Fehér László, Breznay Pál, Losonci Lilla, Dvora Bochman és Csáky Marianne.

Az egyedi festéssel készült - egyebek mellet zebracsíkos, csipkés, és porcelánkészletet ábrázoló - elefántborjak felvonulásával a budapesti hajléktalanok helyzetére akarták felhívni a közönség figyelmét, azzal, hogy a licitre bocsátandó művek eladásából bejövő pénzt odaadják a Jászberényi úti Segítőház hajléktalanszálló felújítására.

Hamar kiderült azonban, hogy Budapesten nincs új a Nap alatt. Ahogy a 2007-ben felállított műanyagteheteneket, ezeket is elkezdte tönkrevágni a publikum. Az amúgy rendesen bekamerázott Andrássy útra kitett szobrok közül eddig ötöt rongáltak meg - az egyiket éppen ma borították fel - egyet pedig simán eltűntettek. Egy részüket tető alá menekítették tehát, csak az marad a szabad ég alatt, amelyet nem kell félteni, mert állandóan szem előtt van.

Az akciót azonban nem csak a vandálok, hanem a gazdasági válság is megnehezíti némileg. Az eredetileg júniusra tervezett árverést szeptemberre tolják, több, reménybeli licitálóként szereplő cég ugyanis jelezte, pár hónap haladékot kér - tudtuk meg Csikós Balázstól, az egyik szervezőtől.

 

elefánt
elefánt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.