Oscar-díjas alkotó fényjátékával ünnepli alapítása évfordulóját Róma

Alapítása 2768. évfordulóját ünnepli kedden Róma, ez alkalomból a császári fórumokat Vittorio Storaro háromszoros Oscar-díjas olasz operatőr fényjátéka világítja meg, és egy ókori templom oszlopai is életre kelnek.

Storaro neves olasz és külföldi rendezőkkel dolgozott együtt. 1980-ban, 1981-ben és 1988-ban is Oscar-díjat kapott: Francis Ford Coppola Apokalipszis most, Warren Beatty Vörösök és Bernardo Bertolucci Az utolsó császár című filmje operatőri munkájáért.

Storaro elmondta, hogy minden egyes császári fórumon az adott kor témája szerint világítja meg az ókori épületeket: az Augustus-fórum közepén álló Mars-templomot például alulról magasba szökő fénynyalábok veszik majd körbe, mintha a felkelő nap lenne, a császár által képviselt új történelmi korszak megszületését jelképezve. A Traianus-fórumon a diadaloszlop "világít" majd. A megvilágítás terveit az Unilever multinacionális cég finanszírozta, a megvalósítás 1,5 millió eurós (450 millió forintos) költségeit egy magát megnevezni nem akaró mecénás állja.

Szintén születésnapi ajándéknak számít a Forum Romanumon levő Béke temploma oszlopainak helyreállítása. A 75-ben felavatott templom hét oszlopának ötven darabját találták meg az 1998–2000 közötti régészeti ásatás során. Az egyiptomi Asszuánból származó rózsaszín gránittöredékekből eddig két oszlopot sikerült rekonstruálni. Keddtől lesznek láthatók az eredeti helyükön. További öt oszlopot ezt követően állítanak fel. A csaknem tízméteres oszlopok restaurálása több mint 600 ezer euróba került.

A Róma alapítása évfordulójához kapcsolódó történelmi kosztümös felvonulást vasárnap tartották: több mint kétezer római császár, szenátor, matróna, legionárius, gladiátor, rabszolga vonult végig a Circus Maximus és a Colosseum között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.