Orwell megölné magát, ha ezt látná

Danis Tanovic első nagyjátékfilmjével, a Senkiföldjével Oscar-díjat nyert. Azóta dirigált amerikai produkciót, készített filmet Kieslowski befejezetlen tervéből, majd visszatért Boszniába, hogy művek sorával bizonyítsa: a régió egyik legfontosabb rendezője. A minap befejeződött Berlinálén Halál Szarajevóban című drámájával megnyerte a zsűri nagydíját. Politikai filmet készített, határozott véleménye van a kelet-európai politikusokról is.
Nem hisz az egységes Európában?

- Én hiszek, de csak az ideában. Mely elveszett a sok technokrata eszme között. Ha ma élne George Orwell, és meglátná azt az apátiát, melyben élünk, megölné magát.

De azért csak nem lehet közös nevezőre hozni a kontinens keleti és nyugati részét?

- Hogyne lehetne. Csupán annyi a különbség, hogy keleten a szocializmus ötven évvel visszavetette az érintett országokat, ezért sokkal több a szegény ember. De a kultúránk és a múltunk bizonyítja, hogy valaha itt sem volt ez mindig így. Túl sokan túl sokat felejtenek. Például Orbán Viktor és sok magyar ember, aki követi őt. Szégyelljék magukat! Nyilván elfelejtették, hogy hatvan évvel ezelőtt pont a magyarok voltak azok, akik elárasztották Európát. Jugoszláviába is jöttek, és a családom segített nekik. Aztán úgy alakult, hogy a háború alatt én is menekültem: Belgiumban fogadtak be. Aztán visszatértem Boszniába. Akik most a menekültek ellen propagálnak, nem látják be, hogy az ember azért menekül el, hogy ne haljon meg. Orbán szűklátókörű politikája, a szélsőjobb felé tendálás vissza fog ütni, de akkor a következményeket már nem ő, hanem a népe fogja megszenvedni.

Csákvári Géza Danis Tanovic rendezővel készített interjúját a Népszabadság február 23-i számában olvashatják.

Kultúra
2016.02.22 19:45

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
NOL Piactér