És biztos pornót néz.

De ha mégsem, a helyzet akkor is abszurd, legalább arról gondoskodhattak volna a Ház önközvetítésre berendezkedett – értsd: csak az általuk sugárzott képet jóváhagyó – főemberei, hogy mintegy tömegesítik a kormánypárti bácsi környezetét. Ilyesmire amúgy is volt már példa: egy alkalommal Kontur Pált ültették az éppen felszólaló frakciótársai jobbjára-baljára, elé-fölé, míg azok koppanó hangon tették hozzá a magukét egy abszolúte mellékes téma vitájához: az alkotmány módosításához. De még ezt is lehetett fokozni, amennyiben az izgő-mozgó Kontur a következő magyarázattal állt elő a témát fölkapó, azt fotókkal illusztráló Blikknek: „Nagyon nehéz ország-világ előtt beszélni, és jólesik az embernek, ha így buzdítják a társai. Ha valaki mellett ott ülünk, az biztonságot ad. Ez olyan, mint a család. Ha van valaki az ember mögött vagy mellett, akkor jól tud dolgozni.”

Az iménti mondatokat így, változtatás nélkül Laár András vagy Dolák-Saly Róbert is előadhatta volna abszurd jeleneteinek egyikében, pláne hogy a citált társulat korábban készített is parlamenti paródiát: Vándor Nándor képviselő faggatta Zárvány Ádám minisztert, miközben körülöttük horkolva aludtak, varrógépen dolgoztak, nem utolsósorban szobavirágot locsoltak. De a két fél közti kommunikáció sem különbözött sokban a valóságbeli párbeszédektől, amelyek legfontosabb ismérve, hogy az aznapi vita tárgya a mondandót a legkevésbé sem befolyásolja.

Az ország fizetett alkalmazottai, ugye, órákig kardoznak a „ti nyolc évig voltatok hatalmon, és szétrohasztottátok az országot!”, illetve a „nem ezt ígértétek a választásokon, és már egy éve ti kormányoztok!” típusú észrevételek jegyé­ben, míg e miliő tréfás megjelenítésében Vándor Nándor a lógó haja ­miatt interpellálja Zárvány Ádámot.

„Elöl olyan hosszú a frizurája, hogy ha előrehajtaná a fejét, belelógna az arcába!” – így Vándor Nándor.

„Neki meg három forgója is van a hajában, de egyiket sem tudja megindokolni!” – riposztozik Zárvány Ádám, hogy e helyütt inkább a klasszikusokat idézzük.

Nézi, nézi a polgár a parlamenti közvetítéseket, és olykor arra gondol, hogy meglehet: banánköztársaságban él, ahol az országgyűlési munka nevű tevékenység valamiféle félreértelmezett valóságshow-t takar. Sehol egy gondolat, a Ház követelte szellem, sehol semmi, ám ha véletlenül van is, abban sincs sok köszönet. Kedvencünk e tárgyban a magyar íjak megkerülhetetlenségéről megejtett felszólalás: részint egyértelmű, hogy a magyar íjak kulcsfontosságú szerepet töltenek be az emberek mindennapjaiban – például nyilván e szerkezettel a hátunkon megyünk a boltba tíz deka füstölt párizsit venni –, másrészt szinte látjuk magunk előtt, amint NATO-parancsnokok átgondolják a hadászatról alkotott elképzeléseiket, s nyomkövető rakétái­kat hátrahagyva magyar íjak vételét irányozzák elő.

Ráadásul a Lipótot is bezárták.

A Tisztelt Ház jó ideje önközvetítésre rendezkedett be, hangban-képben csak az juthat ki az ülésteremből, amit maga az Országgyűlés jóváhagy. Ám hogy ez sem tanulság nélkül való, arról ki-ki megbizonyosodhat, ha bekapcsolja a készülékét a parlamenti tévéközvetítés idején.