Sándor Iván több mint negyven évvel ezelőtt, 1973-ban kereste fel a helyi zsidók elleni vérvádperben elhíresült Tiszaeszlárt, hogy szóra bírja Solymosi Eszter faluját, pontosabban azt a lassan ölő méregként ható, évtizedes elhallgatást, amelynek romboló ereje az egyszeri társadalmi földrengést okozó kataklizmák pusztításával mérhető.

Kutatásaiból A vizsgálat iratai címmel 1976-ban született igen nagy sikerű könyv, amely most új, jelentősen bővített formában és immár hetedik kiadásban került az olvasók elé. Tartalmazza az 1976-os kötet anyagát az eredeti beszélgetések CD-re írott hangfelvételével együtt, a Tiszaeszlár című, 1967-ben íródott drámát, az annak kapcsán készített nagyinterjút, a második (1983) és a hatodik kiadás (2004) utószavát, valamint egy friss, 2015-ös szöveget, amely az új kiadáshoz íródott. Ebben a szerző bölcs rezignáltsággal állapítja meg, hogy „2015-ben annyi minden: a régi”; újabb fertőző gócok roncsolják a népesség mentalitását, és a zsidókat, cigányokat, bevándorlókat érintő stigmatizáció egyszerre van jelen a kormányzati politikával egyet nem értők nemzetből való kitagadásával. Szerinte újabb „országlejtőre” kerültünk. Miközben Európában erősödik a szélsőjobb, Magyarországon a kormány illiberális demokráciát épít, s gesztusokat tesz a szélsőségeknek.

Sándor Iván Népszabadság/archív

Sándor Iván könyvének és elhivatott tiszaeszlári munkálkodásának nagy tanulsága, hogy ha a történelmi múlt jelenre vetülő hosszú árnyékától nem szabadulhatunk is, legalább szembe kellene néznünk a sötétség fantomjaival – ezt a szívességet más nemzetek nem teszik meg helyettünk, van nekik elég bajuk a saját árnyékaikkal. A máig ­ható tiszaeszlári történet – hadd mondjam ki minden finomkodás nélkül – a maga dokumentarista valóságával veri bele az orrunkat a saját mocskunkba. Elvégre Magyarországon még az is megtörténhetett, hogy egy volt köztársasági elnök (Mádl Ferenc) nem vállalta el az Eötvös Károly Magyar–Iz­raeli Ba­ráti Kör által a vérvádper 120. évfordulójára szervezett konferencia fővédnöki tisztét. Igaz, egy másik volt államfő (Göncz Árpád) ugyanerre a megkeresésre azt válaszolta: a felkérést „magától értetődően” elfogadja és köszöni. Mi mindannyian Tiszaeszlár lakói vagyunk, mondhatnám végül dagályosan és patetikusan, de nem úgy mondom. Hanem magától értetődően szomorúan.

Sándor Iván: A tiszaeszlári per és 2015
L’Harmattan, 240 oldal