Orkánkabát a köbön

A nulla fok körüli hőmérséklet, és az előző éjjel beköszöntő havazás okán csak mutatóba hoztak párat népviseletük emblematikus kellékéből, a háromszög alakú rizskalapból az MSZMP IX. kongresszusára érkező vietnámi hadiárvák 1966. decemberében.

Roger Moore és Barabados együtt ünnepelte frissen elnyert függetlenségét 1966. december elsején: az Angyalként aposztrofált sármőr tizenhárom évnyi házasság után „szabadult”, a világ egyik legkisebb állama pedig háromszáz év gyarmati függés után szerzett végre teljes önállóságot.

A Szegedi Ruhagyár dolgozóit azonban egész más lelkesítette aznap.

– Negyvenezer orkánkabátot adnak a belkereskedelemnek – jelentették be nemzeti kabátügyet előrelendítő szándékukat. Mint arról a Népszabadság is beszámolt, boldog volt aznap Farkas Sándor motorszerelő, Fata Ferenc esztergályos, és így érzett Lóránt Győző, a Lendület Brigád vezetője is. Forradalmi műszakot tartottak a Diósgyőri Gépgyárban, hevesen iparkodtak a Szombathelyi Cipőgyár csákózó-műhelyében, egyedül talán a Zalaapáti Termelőszövetkezet állatgondozói küzdöttek a boldogság és a kialvatlanság ambivalens érzésével, miután hajnalig hallgatták a  Magyar Szocialista Munkáspárt IX. Kongresszusáról szóló rádióhíreket.

A pártgyűlésen felszólaló Leonyid Brezsnyev és Kádár János szavait egy rosszul időzített jugoszláv nemzeti ünnep miatt a belgrádi sajtó ugyan nem idézte, de hírt adtak róla még Delhiben is, sőt, a londoni Daily Telegraph is címlapon hozta a pártfőtitkár gondolatait.

„Az amerikaiak vietnámi agressziója korunk egyik legszégyenteljesebb háborúja, amellyel az amerikai kormány a népirtás nemzetközi bűntettét követi el” – jelentette ki Kádár, mi több, a vietnámi testvérek melletti harc erősítéséről, és a vietnámi nép igaz ügyének támogatásáról tett hitet a küldöttek előtt. Az Új mechanizmus intézményének beindítása mellett az ázsiai országban folyó háborúról esett a legtöbb szó a pártgyűlésen. Mint arról a hanoi Nhan Dan és Guan Doi Nhan Dan napilap is tudósított, a résztvevők külön nyilatkozatban foglaltak állást a vietnámi nép támogatásáról és vastapssal fogadták a vietnámi küldött, Le Duc Tho beszámolóját: „1961-től 800 ezer ellenséges katonát, köztük 87 ezer amerikai betolakodót semmisítettünk meg, a légvédelem pedig 1500 amerikai repülőgépet lőtt le.” 

Eközben örvendetes hírek érkeztek az „imperialista agresszortól”: karácsonyra és újévre fegyverszüneti megállapodást köttetett, ráadásul az amerikaiak a február 8. és 12. közötti Hold-Újév idejére is kiterjesztették békés szándékukat. Az 1966-ban 500 ezres amerikai haderő erre az időre felfüggesztette a bombázást, és ebben a pár napban nem használták az ellenséges dél-vietnámiaiak rejtekhelyeinek leleplezését szolgáló, lombhullató vegyszereket sem. 

Az MSZMP Kongresszusra – 121 hazai üdvözlő távirat, 62 külföldi üdvözlet és távoli országok, így Vietnám pártküldöttsége mellett – aznap megérkeztek a képen látható vietnámi hadiárvák is: a nulla fok körüli hőmérséklet, és az előző éjjel beköszöntő havazás okán csak mutatóba hoztak párat népviseletük emblematikus kellékéből, a háromszög alakú rizskalapból.

A kongresszus ürügyén az átlagosnál is lelkesebb, fővárosi fagybrigádoknak köszönhetően legfeljebb csak kisebb késéssel érkeztek meg a Keleti-pályaudvarra, a 127 hómunkásnak és száz sószóró teherautónak hála, Budapesten töltött napjaikban is zavartalanul közlekedtek. Elgyönyörködhettek például a Blaha Lujza tér újonnan átadott aluljárójában, ellátogathattak a pár hónappal azelőtt, a Városligetben megnyílt Közlekedési Múzeumba, és átvehették a III. kerületi Óbuda Termelőszövetkezet felajánlását, tíz öltözet gyermekruhát.

Minden bizonnyal jutott nekik a 48 ezer kilónyi télapófigurából, 560 ezer kiló szaloncukorból, kaptak a közelgő ünnepekre megjelenő 24 újfajta golyóstollból is.

És láthattak sok boldog magyar gyereket, akiknek legnagyobb gondjuk az volt, eljön-e hozzájuk – a Boy szolgálat 123-523-as vonalán rendelhető – Télapó; vajon a vágyott darabokat kapják-e a karácsonyi kínálat hetvenféle új játékából, és ott lesz-e a fa alatt a 35 ezer vadi új faródli, a 15 ezer fémródli, vagy a 12 ezer karfás szánkó egyike. 

Képmentő
Képmentő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.