Óriáspanda a porondon – hamarabb, mint az állatkertben!

A Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola idén ünnepli fennállásának hatvanötödik születésnapját. Ebből az alkalomból március 28-án és 29-én 11 és 15 órakor kezdődő gálaműsorral emlékeznek meg azokra az egyéniségekre, akik az intézmény falai között tanítottak, végeztek, de a programban természetesen bemutatkoznak a jelen ígéretes artistanövendékei is.
Az ünnepi hangulatot azok a tíz országból érkezett fiatal artisták is erősítik, akiknek most látható produkciói között minden bizonnyal már ott vannak a közeli jövő sikerszámai is. A műsor egyik szenzációja, hogy először Magyarországon porondra lép az „Óriáspanda", amelyhez nem kis köze van Somló Tamásnak, aki annak idején maga is artistaként végzett, később zenész, az LGT muzsikusa lett. Somló ezúttal mint idomár debütál a Fővárosi Nagycirkuszban.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.