Oresztész 2008
A Nemzeti előcsarnokában aggasztóan üvöltöznek az előadás előtt. Harmadéves főiskolások kajabálnak. Tükrökre firkálnak görög drámához használati utasítást. Közben ordítanak. Alberti Zsófia, Barabás Richárd, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földes Eszter, Juhász Lujza, Mohai Tamás, Molnár Áron, Ruzsik Katalin, Szatory Dávid, Tarr Judit a ruhatárban tollászkodóknak elmagyarázzák Euripidész tragédiáját. Okosabbak nem leszünk közlésüktől, de félve megyünk helyünkre: lesz nagy kajabálás Euripidész alkalmából.
A színház elmés plakátjain városszerte olvasható két tömör jelmondat. Az egyik azt hirdeti: a klasszikus: nem unalmas. A modern: nem érthetetlen. Kurta jelmondata az új igazgatónak. Szűzbeszédként az Oresztésszel tette próbára színészeit, önmagát, közönségét: mit tudnak, mennyit bírnak?
Kezdéskor nem oltják el a nézőtéri lámpákat. Péterfy Bori Élektraként bekonferálja az előzményeket, a drámai helyzetet, a szereplőket. Szemezve,
egyenként szól mindenkihez. Úgy ülnek helyükön a nézők, mint napfénynél amfiteátrumban. Semmi görögösködés, semmi ókoroskodás. Színpadra csúszni készülő falak (Menczel Róbert). Két autóroncs. Középen szemétdomb, hulladékok, cafattá ment ruhák. Csata utáni helyszín. A nézők közül beszólnak fiatalasszonyok a darabba. Felkelnek. Színre lépnek. Az argoszi asszonyok kara: Nagy Mari drótkeretes szemüvegben, Csoma Judit hátizsákkal, Murányi Tünde is túrára-vándorlásra készen, Gerlits Réka és Szalay Marianna. Leforráznak egy tyúkot. Megfosztják tollaitól. Murányi szakszerűen kibelezi, felaprítja. Zöldséget metélnek hozzá. Főni rakják nagy fazékban. (A leves elkészül az előadás legvégére. Széttálalják maguk között.)
A trójai háborút okozó Szép Helené (Udvaros Dorottya) viharverten, de rátarti előkelőséggel áldozatot küld Hermionéval a legyilkolt Klütaimnésztra sírjára. Euripidész akkurátusan leírta a borhabos receptet: Tompos Kátya elektromos háztartási eszközzel habosít.
Élektra a drámairodalom legkellemetlenebbje. Kiolthatatlanul bosszút lihegő aggszűz. Féltékeny. Irigy. Fontoskodó. Lecsillapíthatatlan. Kielégítetlen, kielégíthetetlen. Gyanúsan viszonyul bátyjához, Oresztészhez. Giraudoux merészsége Élektra kellemetlenségét megjelenítette modernizált változatában. És Euripidész annyira modern antik, hogy a kibírhatatlan lányt nem szelídítette színpadképessé. Nem leplezte undokságát. Péterfy Bori eltér a szokásos német kollégiumi osztályfőnöknő-ábrázolástól. Szép, fiatal nőként jeleníti meg a családirtásra bíztatót. Annyira közvetlen kapcsolatot tart közönségével, hogy nem lehet derültség nélkül elhallgatni tragikus konferanszát, uszító kényszerességét.
Péterfy elfogultság nélkül sajátította el a klasszikus szöveget. Minden dagályos ünnepiesség nélkül bensőséges kapcsolatot teremt nézőivel, akiket nem akar a láthatatlan „negyedik fal” illúziója mögé csalni. Beszélgetős nézőivel viszonya. És még hisztérikus bosszúhempergéseiben is van némi kikacsintás: hat-e, elég meggyőző-e mutatványa? A bosszúistennők megkergette Rába Roland-Oresztész epileptoid reszketéssel, éles váltásokkal kívülről-belülről látja önmagát és helyzetét.
Antik drámát emelkedetten, némi révülettel illik játszani. Megfélemlítő nagyszerűsége kilúgoz rendszerint a színészből minden természetes közvetlenséget. Celebrálják a verseket. Holott korunk nézőterein az antik drámák nézője mentes az egykorú publikum mitológiai beavatottságától és hitétől. A táncolt-énekelt görög tragédia inkább hasonlított az opera vagy a musical comedy előadására, mint a fennen görgetett ál-antik szavalósdira, az álpátoszos versénekelésre, a görög drámák előadásának hosszú, hamis hagyományára. Euripidész a három nagy tragikus közül frivol szerzőnek tetszik. Most a színház Térey János költőtől megrendelte a fesztelen, kortársi fülekhez eltaláló, eleven fordítást. Lecserélték Devecseri Gábor filológiailag szabatos, színházilag értékesíthetetlen szövegét, ami évtizedekig elijesztett az antikvitástól. Az új szöveg hitelességéért a kitűnő klasszika-filológus Karsai György szavatol. Ő adta ógörögből Térey keze alá a nyersfordítást.
Színészileg szinte drámatörténeti keresztmetszetet játszik a társulat. Péterfy és Rába Roland kortársi vegyértékeket szabadítanak fel Térey verseiből. Garas Dezső Tündareószként személyisége erejével hat, egy cseppet sem antik drámabeli hős utcai járókelő megjelenésével és gondolkodásával. Cserhalmi György Meneláosza férfias súlyával az egy költözködéssel ezelőtti Nemzetiből hozza drámai rekedtségét. László Zsolt (Püladész) is hajlamos klasszicizálni földig érő bőrkabátjában. Kulisszákon kívüli fujtatás után megjelenik Blaskó Péter (Hírnök) festőien megkomponált klasszikus kézmozdulatokkal és régimódian verset mormoló zsörtölődésével. Szószátyár gyáva trójai menekülő szólamából életteli operett betétet állított elő Kulka János. Végül Gyarmathy Ágnes fehér öltönyében megjelenik a fináléhoz a főiskolások girl és boy-karának kíséretében Földi Ádám Apollónja. Rendet tesz, mint egy musical comedy apoteózisában. Gergye Krisztián koreográfiájára ujjongó finálé. Mintha új levegő tört volna a Nemzetibe.
