Orbánnál tiltakoznak a filmesek

Petícióval fordulnak a miniszterelnökhöz a hazai filmesek a filmfinanszírozás tervezett jövő évi szerkezetének és mértékének megváltoztatásáért - határozták el a Filmművészszövetség tegnapi rendkívüli közgyűlésén.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fidesz-kormányzat 2011-re mindössze 1,035 milliárd forint támogatást irányzott elő a szakma önkormányzataként mű-ködő finanszírozó szervezetnek, a Magyar Mozgókép Közalapítványnak. Ahhoz, hogy az MMK legszűkebb programját teljesítse, legalább 4,5 milliárdra volna szüksége.

Az előző kormánnyal kötött - az Orbán-kabinet által föl nem mondott - szerződése szerint viszont 6 milliárdot kapna 2011-ben - hangsúlyozták a szövetség tagjai. Bírálták azt is, hogy a filmtörvényben szereplő konzultációt kikerülve a kormány 2 milliárd forintot a Nemzetgazdasági Minisztériumnak akar adni, meg nem határozott filmes kiadásokra. Ez ügyben a filmesek a parlament kulturális bizottságának összehívását is kérik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.