Csehovnál már mindenen túl vagyunk az első pillanatban, semmi sem fog történni soha többé. Mindenki marad, ahol és ahogy van, nem megy Moszkvába, még egyversztányira se, senki sem kezd új életet senkivel, a darab végére annyi változik, hogy addigra már ők is tudják. Beckettnél a Godot-ban, a Molloyban, A játszma végében ugyanígy.

Etgar Keret pedig, az újabb izraeli irodalom immár szinte csak Pesten nem világhírű géniusza, már be is rendezkedett a kilátástalan öröklét Beckettéktől örökölt világában. A könyvfesztiválra magyarul is megjelent, egyetlen kisregénye, a Boldog boldogultak nyitómondatában elégedetten közli velünk az elbeszélő, Háim – a neve életet jelent –, hogy „két nappal az öngyilkosságom után kaptam munkát egy Kamikaze nevű pizzériában”.

Az öngyilkosok külön túl- vagy inkább árnyékvilágában, ahol a fiatalember szerencsésen elhelyezkedett, minden éppen olyan középszerű, mint nálunk, kicsit bénább, kicsit bizarrabb, de mindent összevéve világosan mutatja, hogy nincs menekvés. A remény azonban még itt, még utoljára sem hal meg. Háim örömhírt kap, szerelme, Árgá is sikeresen megérkezett, csak meg kell keresnie a végtelen állandóságban. Útközben más, még itt is folyvást kereső szerencsétlenek társaságában megismerkedik Lihivel, aki – Franz Kafka földmérőjének nyomán – el akar jutni valami hivatalos helyre, ahol elmagyarázhatná, hogy ő tulajdonképpen csak tévedésből van itt. Miután egymásba szeretnek, feltűnik a Messiás is, de sajnos ismét öngyilkos lesz. Lihi a várakozások ellenében visszajut a Földre, Háim rá vár már mindig, mint Estragon és Vladimir Godot-ra. Mert még sincsen minden veszve. A túlvilág visszavár. Legkivált az öngyilkosok túlvilága.

Etgar Keret: Boldog boldogultak
Libri, 112 oldal