Oláh Zoltán kapta idén az EuroPAS Magyar Táncdíjat

„Magyarországon működő magyar táncos" kategóriában, „klasszikus- és modern balett" ágazatban Oláh Zoltán, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa nyerte el idén a Táncművészet című folyóirat szakmai díját: az EuroPAS Magyar Táncdíjat.

A díjat Kaán Zsuzsa, a szakfolyóirat főszerkesztője alapította 1993-ban. Azóta minden évben a Tánc Világnapja alkalmából adják át a hazai táncművészet rangos elismerését a legkiemelkedőbbnek ítélt szólistáknak, illetve társulatoknak.

A Kaán Zsuzsa elnökölte kuratórium tagjai: Cserta József (balett), Mihályi Gábor (néptánc), Szántó Péter (színpadi tánc, showtánc, társastánc), Solymosi Tamás (külföldön működő művészek, műhelyek), Dr. Bárándy György (szaktanácsadó) és Szinetár Miklós (tiszteletbeli elnök).

Az egy táncosnőt ábrázoló bronzszobrot Pauer Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész készítette. A díj része még egy, a Táncművészetben megjelenő interjú is. A XVIII. díjátadó ceremónia 2010. május 4-én lesz a Budapesti Operettszínházban. Az átadó után nagyszabású táncgála veszi kezdetét: a VIII. EuroPAS-Gálán minden idei, és számos korábbi díjazott is színpadra lép.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.