Ókori szarkofágok kerültek elő Óbudán

Két nagyméretű ókori kőszarkofág került elő Óbudán, a Budapest – Esztergom vasútvonal felújítása során. A római kori temetkezéseket az Aquincumi Múzeum régészei két nap alatt feltárták, adta hírül a Budapesti Történeti Múzeum.

Markoló segítségére volt szükség annak az egyik ókori szarkofágnak mintegy egy tonna súlyú fedelének leemeléshez, amelyet Óbudai Vasútállomásnál találtak egy vízelvezető árok ásásakor.

Mindkét szarkofágot már az ókorban kirabolták, így azokban csak a feldúlt emberi csontmaradványok maradtak meg.
Mindkét kőkoporsó fedőlapját cserepekkel kirakott háztető formájúvá alakították az ókori kőfaragók. Az egyik oldalán díszes, füles keretet (tabula ansata) készítettek az elhunyt sírfelirata számára, azonban ezt a mezőt később üresen hagyták.
A sírok egy korábban már ismert római kori temetőhöz tartoznak, amely Aquincum polgárvárosából a nyugati irányban kivezető főút két oldalán húzódott.

Hasonló szarkofágokat a római korban, Aquincum környékén jellemzően a Kr. u. 3 században készítettek. A díszes, sokszor feliratos kőkoporsók eredetileg a felszín fölött elhelyezett síremlékek voltak, azonban ezeket a feltűnő kőkoporsókat a zűrzavarosabb időszakokban hamar kifosztották. Később egészen a Kr. u. 4. század végéig, maguk a rómaiak is újra felhasználták ezeket a kőládákat temetkezés céljából, ekkor már a föld alá temetve azokat.

A vasúthoz kapcsolódó földmunkákat a régészek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) megbízásából továbbra is folyamatosan nyomon követik, a megtalált kőemlékek pedig az Aquincumi Múzeumba kerülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.