Nyílt nap a Színművészetin

Az idén 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) február 28-án kinyitja kapuit a közönség előtt, és betekintést enged az ott folyó filmes és színházi képzésbe.
Az SZFE150 elnevezésű emlékév célja, hogy hangsúlyozza az egyetem szakmai megbecsülését és a művészeti élethez való erős kötődését – olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az ünnepi emlékév részeként az egyetem először nyílik meg a nyilvánosság előtt, és interaktív programokkal, eddig nem látott előadással, nyitott órákkal és beszélgetésekkel várják a látogatókat.

Szombaton bemutatkoznak a színművész és a bábszínész hallgatók, a színházi dramaturgok, a látványtervezők, a televíziós műsorkészítők és a 6x6 elnevezésű filmes évfolyam is. A látogatók betekinthetnek különböző beszédvizsgákba és improvizációs gyakorlatokba, részt vehetnek forgatás előkészítésen, megnézhetik, hogyan zajlik a felvételi előkészítő, beállhatnak a kamera mögé egy tévéjáték-forgatáson, részt vehetnek színházi próbán, lehetnek tévés műsorvezetők, de előadásokat és beszélgetéseket is látogathatnak. Lesznek csak erre az alkalomra összeálló produkciók, és első alkalommal külsősök számára is megtekinthetők lesznek az egyetemen rendszeresen futó órák, programok is.

A nap házigazdái az egyetem neves oktatói a színház, a film, a látvány és a tánc területekről: Bagossy László, Novák Eszter, Zsámbéki Gábor, Meczner János, Marton László, Hegedűs D. Géza, Almási Tamás, Szász János, Rajk László, Lőrincz Kati.
A programok reggeltől estig folyamatosan zajlanak az egyetem Vas utcai, Rákóczi úti és Szentkirályi utcai tantermeiben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.