Nyerő Terápia az HBO-n: coki a magyar tévésorozatoknak

Nagyjából egyetlen gond-probléma van az HBO legújabb, magyarított sorozatával, a Terápiával: hogy tudniillik nevezett kábelcsatornán tolják, így viszonylag kevesen látják.

És akkor most elvileg azzal kellene folytatni e dolgozatot, hogy a fene se érti, miért mindig az HBO (lásd még: a Társasjáték című, kritikailag méltán dicsért kisfilmszéria) áll elő itten konkrétan magyar állampolgároknak szóló, közérthető, tükröt tartó, mély művészi játékot bemutató (stb.) sorozatokkal, amikor… De itt mindjárt be is fejezem a gondolatsort, mert még véletlenül kilyukadnék arra, hogy ilyen-olyan címszóval csak öntik bele – na ja: közszolgálatilag is – a zsetont mindenféle önmagvalósító giccsparádékba és kultúrbotrányokba, és a vége mindig szar lesz. Jó, lehet hibázni egy-egy kezdeményezéssel (például Marslakók), de hogy részint egy megveszekedett sorozat se nincsen becsületes munkával képernyőre téve, részint 2012 őszén még az Onedin családba is bele-belefut az ember óvatlan kapcsolgatások közepette (a Dallas2.0 mellett), hát, ez – és most felemeltem a mutatóujjam! – súlyos szellemi sivárságot, soft alkalmatlanságot feltételez, miközben azt is pontosan jelzi, mit gondolnak jó kreatívék a tévétől még, bocsánat, csöppnyi minőségi produkciót remélő nézőkről.

Mácsai Pál Dargay András pszichológus szerepében
Mácsai Pál Dargay András

Persze: lassan a Terápiáról is valamit, azért gyűltünk mostan egybe.

Az HBO második saját gyártású sorozatának készítői aligha a tutira mentek, amikor úgy döntöttek, hogy az eredetileg izraeli forgatókönyvírók által készített produkciót átültetik a magyar valóságba, hiszen – túl a „honosítás” adta alapvető veszélyeken – a történet egy pszichoterapeuta rendelőjében játszódik, vagyis az alig félórás kisfilmekben többnyire a doktor és a páciens dialógusát kell felépíteni, ennyi idő alatt kell a sztorit és a nézőt kvázi feszültség alatt tartani.

Ül két ember egy-egy fotelon-pamlagon: ennél azért létezik mozgalmasabb alaphelyzet is, ehhez képest az idő múlását szinte nem is érezni. Nem csupán a kibontakozó, mind szerteágazóbb és magával ragadó sztorihalmaz, hanem a zseniálishoz közelítő színészi teljesítmények miatt. A terapeutát, Andrást alakító Mácsai Pál allűröktől, sallangoktól mentesen, pontosan és hitelesen bújik a „hallgató” szerepébe, amely attól is nehéz, hogy olykor hosszú percekig csak a figyelmet, a figyelem illúzióját kell elhitetnie, miközben alanya monológja közepette egy-egy apró jellel mutathatja legföljebb, mi játszódik a fejében; s mit reflektálna, ha alkalmilag nem doki lenne… Páciensei közül a neki szerelmet valló, nehezen belelendülő, de a fonalat szépen felkapó Marozsán Erika alakította Laura ugyanúgy bonyolítja a szálakat, mint a Nagy Ervin által prímán elővezetett nagyképű üzletember, Máté, ráadásul a Für Anikó által megszemélyesített félrelépő feleség, Judit a rendelőn túli világot is izgalmassá varázsolja. Alkalmi csúcspontok gyanánt a szintén segítségre szoruló András és egykori mentora, az Ágnesként remek formát futó Csákányi Eszter duettje tárul elénk: az orvos-beteg viszonyt egyrészt a korábbi sérelmek lengik be, másrészt András egyre inkább előtérbe kerülő frusztrációi dramatizálják. Igazából nincs is olyan fejezete a Terápiának, amelyet „megfogna” a statikus alapszituáció: András további vendégei, a fiatal tornászlány (Sztarenki Dóra) vagy éppenséggel az egymást ölő-szerető pár (Szamosi Zsófia, Nagy Zsolt) egyaránt remek szituációkat teremtenek.

Próbálnék belekötni a képekbe, de azok jól megkomponáltak és szépek; a vágásba vagy a kanapé minőségébe, de minek: az Enyedi Ildikó és Gigor Attila rendezte Terápia úgy van rendben, ahogy van. A magam részéről – ritkán mondok ilyet – köszönöm az élményt, egyúttal tisztelettel felkérem az HBO agyait, hogy a Társasjátékot is tessenek folytatni. Meg még sok sorozatot készíteni, hogy a verbális ácskapocsként lesújtó tévékritikák sorában – látják – legyen mire ellenpontként hivatkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.