Nyáron Budapestre jön Madonna

Magyarországi koncert is szerepel Madonna pénteken bejelentett nyári európai turnéján, de a vélhetően budapesti fellépésnek még nem tűzték ki az időpontját. Sőt: még csak tárgyalnak róla. Madonna még nem koncertezett Magyarországon, bár egyszer már tervbe vette, hogy jön - de akkor nem sikerült megállapodni.

Magyarországi koncert is szerepel Madonna pénteken bejelentett nyári európai turnéján, de a vélhetően budapesti fellépésnek még nem  tűzték ki az időpontját.

A pop királynője július 4-én Londonban kezdi és valószínűleg augusztus 20-án a Ljubljanában fejezi be Sticky and Sweet Tour elnevezésű  koncertkörútját – olvasható az énekesnő honlapján.

A koncertől még nem született végleges megállapodás - tudta meg az MTI. Mint a Live Nation Hungary koncertügynökség pénteken közölte, a tárgyalások - ellentétben az énekesnő honlapján közöltekkel - még jelenleg is folyamatban vannak, így erről semmi biztosat nem tudnak mondani.

Madonna még nem koncertezett Magyarországon (filmet azonban már forgatott Budapesten), bár egyszer már tervbe vette, hogy jön - de akkor nem sikerült megállapodni.

A világsztár eddig megerősített programja szerint a két brit koncerten kívül Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban koncertezik. Augusztusban skandináv országokban, majd Prágában, Varsóban és Münchenben is megörvendezteti rajongóit.

A honlap tényként közli, hogy Madonna a nyár folyamán fellép Marseille-ben, majd Bulgáriában, Magyarországon, Szerbiában, Oroszországban és Romániában is, de megjegyzi, hogy ezeknek a koncerteknek még nincs rögzített időpontja.

A hétszeres Grammy-díjas énekesnő Paul Oakenfolddal turnézik majd. Őt a modern klubkultúra egyik legfontosabb személyiségének tartják. Ismert producer, a világ legjelentősebb lemezlovasaként tisztelik. Oakenfold dolgozott többek között a Rolling Stonesszal, a U2-val, Justin Timberlake-kel, a The Cure és a Massive Attack együttessel.

A Sticky and Sweet turné első szakaszát a múlt évben 58 városban 2 millió 350 ezer ember látta-hallotta, több helyszínen hetvenezernél is többen voltak jelen a koncertjén.

Madonna tavaly megjelent Hard Candy című albuma a világ 37 országában a lista első helyén kezdett, az album két dala Grammy-jelölt. A 4 Minutes-t Justin Timberlake-kel énekli. Legutóbb tavaly nyert Grammyt a The Confessions Tour hosszú videofilmjével

 

Madonna
Madonna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.