Nulladik részt kap a Die Hard

Most már biztos: visszatér a mozivászonra minden idők legkeményebb és elpusztíthatatlan New York-i zsaruja, John McClane. A jogtulajdonos Twentieth Century Fox felkérte a széria negyedik részét (Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed) is jegyző Len Wiseman rendezőt, hogy kezdje el fejleszteni a hatodik epizódot.

A munka a Transformers-filmekből is ismert Lorenzo di Bonaventura producer vezetésével indult meg – adta hírül a Deadline.com. Az akciófranchise, amely 1988-ban az addig tévésztárnak számító, illetve problémás alkat hírében álló Bruce Willisből egy csapásra világsztárt teremtett, megérett a ráncfelvarrásra. A finoman szólva vegyesen fogadott, Budapesten forgatott ötödik rész (Die Hard – Drágább, mint az életed) folytatása helyett előzményfilm fog készülni arról, hogyan is lett McClaine olyan kemény fickó, mint amilyennek eddig ismerhettük.

A ma már hatvanéves Bruce Willis is visszatérhet
A ma már hatvanéves Bruce Willis is visszatérhet

A Die Hard Year One munkacímen nyilvántartott produkcióhoz most a megfelelő írókat keresik. A feladat ugyanis nem kisebb, mint a cselekményt 1979-be visszahelyezve álmodjanak meg egy modern akciófilmet, amelyben valamilyen formában a jelenleg immár hatvanéves Bruce Willis is visszatérhet. Azaz csakúgy, mint a Looper – A jövő gyilkosa esetében ugyanazt a karaktert két színész fogja eljátszani: egy fiatal és egy idősebb. Az említett filmben Joseph Gordon Lewitt volt Willis fiatalkori „verziója”.

Igaz, ebben a filmben számos olyan sci-fi elemmel éltek az alkotók, mint például az időutazás, így a két színész még találkozni is tudott néhány jelenetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.