Novák Erik új akciófilmje a Titanic Filmfesztiválon debütált

Pénz, korrupció, szerelem, menekülés és árulás - Novák Erik fekete humort sem nélkülöző, kíméletlen akcióthrillere, a Fekete leves a Titanic Filmfesztiválon debütált a közönség meleg fogadtatása közepette.
A péntek esti premier előtt az Uránia mozi színpadára lépő rendező köszönetet mondott minden a filmen dolgozó alkotónak, stábtagnak és szereplőnek, valamint a titanicos premierért Horváth György fesztiváligazgatónak. A megtapsolt vetítés végén pedig a produkció minden részvevőjét a színpadra szólította, köztük a főbb szerepekben feltűnő Nagy Zsoltot, Szabó Simont, Vágvölgyi B. Andrást és Perjés Zoltánt is.

"Egy fillér nélkül csináltuk végig a forgatást, kétmillió forintos, minimális költségvetéssel, ami tényleg csak néhány, apró dologi kiadást fedezett, de ez a film kivitelén nem látszik meg" - mesélte a rendező az MTI-nek a bemutató előtt. Hozzáfűzte: a független produkció úgy jöhetett létre, hogy a szereplők és a stáb ingyen dolgozott, mindenki százalékosan részesedik majd a produkció hasznából.

"A Fekete leves egészestés nagyjátékfilm, néhány kényszergyógykezelt elmebeteg története, akik megszöknek egy zárt intézményből és egy füles alapján kirabolnak egy pénzszállító autót. Ez egy nagyon régi ötlet, amit a Nyóckeren és a Zuhanórepülésen is dolgozó alkotótársammal, Nagy Viktorral kezdtünk el, aztán az ötlet továbbgondolásához csatlakozott Perjés Zoltán és Baráth Gyula, így született meg a történet, amiről úgy éreztük, hogy meg tudjuk valósítani. És ez úgy tűnik, sikerült" - foglalta össze Novák Erik.

A 2007-ben készült Zuhanórepülés után a Fekete leves már a rendező második, alvilági körökben játszódó akciófilmje. "A bűnfilmen keresztül sokkal mélyebben el lehet mondani általánosabb összefüggéseket. Egyébként gyerekkorom óta szeretem az ilyen filmeket. Kimeríthetetlen téma, tükör a társadalom másik oldalárról, ami engem sok szempontból érdekel. De igazából a Fekete leves is emberi történet, ahogy a Zuhanórepülés is emberi dráma volt" - fogalmazott.

A másfélórás filmhez nem készült forgatókönyv, de Novák Eriknek pontos elképzelése volt arról, hogy mi történik az egyes jelenetekben, a színészek pedig ez alapján improvizáltak. "A karakterek, a szereplőkre íródtak, ami fontos volt, mert mindenkinek csak úgy kellett viselkednie egy adott szituációban, ahogy egyébként tenné. A felkészülés során a színészekkel részt vettünk csoportterápián, de valójában mindenki be lett dobva a mélyvízbe. Ugyanakkor vezetett improvizációval dolgoztunk. Azért szerepeltem magam is, hogy irányítani tudjam a dolgok dinamikáját, mert kívülről ez lehetetlen. Az egyik ápoltat játszom a filmben" - mesélte.

A színészek a saját nevükön szerepelnek, de a rendező szerint ennek nem volt különösebb oka, "praktikus dolog volt, így egyszerűbb volt megjegyezni" - válaszolta egy kérdésre.

A Fekete levest tizennégy nap alatt forgatták le, intenzív munkával, aztán hosszú hónapokig tartott a vágás, egészen a bemutató napjáig - mondta el, megjegyezve, hogy nagyvásznon ő is most látta először, és reméli, hogy a produkció hamarosan forgalmazót talál, hogy a mozikba kerülhessen.

A filmet Dobóczi Balázs és Simon Tamás fényképezte, akikkel Novák korábban nem dolgozott még, a produceri feladatokat pedig Darvas Csanád és Kresméry Dávid látta el.

Szabó Simon a premier előtt az MTI-nek arról beszélt, hogy hálás szerepet kapott. "Egy amnéziást futballhuligánt alakítottam, aki öt percnél tovább nem tud visszaemlékezni, leépült, csendes figura, akit néha elkap a hév." A színész úgy vélte, a Fekete leves sikeres lehet a mozikban, "olyan akcióvígjáték, ami bátran felveszi a versenyt a hasonló kategóriájú filmekkel."

A Titanic Filmfesztivál programján április 10-én, csütörtökön a Toldi moziban tekinthető meg ismét a Fekete leves.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.