Nosferatu újra ránk hozza a frászt

Hét év híján 100 éves F. W. Murnau filmtörténeti alapműve, a Nosferatu, ami a filmtörténet egyik legelső vámpírfilmje és Drakula-adaptációja, annak ellenére, hogy Bram Stoker engedélye nélkül forgatták és Drakula helyett Orloknak kellett hívni benne a szörnyet.

A Nosferatu mai is szemmel is tud még tényleg félelmetes lenni, főleg azért, mert az alapvető félelmeinkkel játszik, egyrészt sokat szórakozik árnyékokkal és fénnyel, másrészt pedig Orloknak annyira fertelmes a maszkja, hogy a legendák szerint nem is ember volt a színész, hanem egy szörny – ebből az ötletből készült aztán nyolcvan évvel a forgatás után A vámpír árnyéka című művészhorror.

A Nosferatuból már egyszer készült remake, Werner Herzog esett neki 1979-ben Klaus Kinskivel a főszerepben. Az új változatot jól fogadták, de az eredeti renoméja messze megelőzi.

Hogy így lesz-e a legeslegújabbal, azt még nehéz megmondani, a Studio 8 nevű produkciós cég a szinte teljesen ismeretlen nevű Robert Eggerst kérte fel. Eggers a The Witch (A boszorkány) című horrorfilmjével egy rendezői díjat nyert az idei Sundance Fesztiválon, előtte rövidfilmeket készített és művészeti vezetőként mások filmjeibe segített be.

Az új Nosferaturól ezen kívül nem sok mindent tudni, Eggers nevén és az elkészülés tényén kívül minden más egy rejtély. (Cinematrix)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.