Nők, akiket megérdemlünk

Minden kor olyan Bondot kap, amilyet megérdemel – nyilatkozta több kritikus és elemző a filmbeli figura folyamatos változásáról. Ez fokozottan igaz az immár 46 éves franchise nőképére is.

A kezdeti időszak egyik legnagyobb újítása éppen a bátor nő-, illetve szex-ábrázolás volt. A jelenet, amelyben Ursula Andress napbarnított testtel kiemelkedik a tengerből az 1962-es Dr. No című filmben, ma már a filmtörténet része: a snittet ma már tanítják az iskolákban. Mindamellett, hogy Andress roppant vonzó volt a vásznon, szinte egyenrangú partnere volt James Bondnak. Önálló nő volt, aki kagylószedésből élt, sőt korábban megölt egy férfit, aki megerőszakolta. Igaz, ha nem jött volna Bond, odaveszett volna a gonosz Dr. No szigetén.

Még sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Bond-szériában a nők valóban egyenrangú partnerei legyenek a férfiaknak. Ez semmiképp sem következhetett be Sean Connery James Bondja esetén, mivel akkor roppant maszkulinra vették a figurát.

Sokak kedvence a Goldfinger medencés jelenete, amelyben az ügynök vaskos fenékcsapással jelzi az őt addig masszírozó lánynak, hogy most eljött a „férfi társalgás” ideje, így jobb, ha elmegy napozni egy kicsit. De ugyanebben a filmben szembesül Bond egy feministával, Pussy Galore-ral is, akinek első mondata, hogy a férfi hiába próbálkozik, őt hidegen hagyja. A 007-es végül egy istállóban gyűri maga alá a nőt egy kis cselgáncsot követően. Mondanunk sem kell, hogy a női jogok harcosa ezután kezes báránnyá válik. Összefoglalva: a nők próbálkoznak ugyan, de semmi esélyük a férfierővel szemben.

A filmekben őszi falevélként hulló nőhad még akkor is megmaradt, amikor James Bond (George Lazenby) szerelmes lett az Őfelsége titkosszolgálatában (1969): menyasszonyát (akit a remek Diana Rigg alakított) kétszer is megcsalta. A film végén össze is házasodtak, de a folytatás elképzelhetetlennek tűnt egy monogám szuperhőssel, így az ifjú feleségnek egy golyóval a fejében kellett végeznie még a stáblista előtt.

Roger Moore korszakában nem volt ilyen gond a lányokkal: semmi komolyba nem keveredett bele, igazi agglegényt alakított. Egy kivétel akadt csak, de ez épp az ellenkezője, mint amit addig megszokhattunk. A kiskorú Bibi rákattant Bondra, és üldözte a szerelmével, de ő derekasan ellenállt, olyannyira, hogy még az ágyából is kidobta.

Az első lényegi változás a nyolcvanas évek végén, Timothy Dalton Bondjával következett be. A magányos ügynökben a Carey Lowell alakította Pam már igazi modern nő volt: ő teperte le Bondot azzal a szöveggel, hogy miért nem gyorsabb már a férfi. Mindemellett lövöldözött, repülőgépet vezetett és még bunyózott is. Érdekes, ezután – Pierce Brosnan idején – ismét visszatértek a gyenge nők. Kivételt csak a Famke Janssen alakította grúz pszichopata jelentett, aki keménysége mellett teljesen aberrált volt.

Az újratöltött James Bond, Daiel Craig viszont immár fájó szívű szerelmes, szenvedő férfi, akit a nők átvernek. Cserébe mindenkit puszta kézzel agyonver. Kizárólag férfiakat.

Ursula Andress fotójára kattintve 22 Bond-film 30 színésznőjével ismerkedhet meg!

Sophie Marceau igazi köpönyegforgató Bond-lány: elölről ölel, majd hátulról szúr  (A világ nem elég, 1999)
Sophie Marceau igazi köpönyegforgató Bond-lány: elölről ölel, majd hátulról szúr (A világ nem elég, 1999)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.