Nimfa-mánia Óbudán

A természet szépségeit megtestesítő római istennőket, a nimfákat és az antik mitológia világát idézik meg az Aquincumi Múzeumban hagyományőrző együttesek segítségével szeptember 6-án - 

A nimfaünnep ókori áldozatbemutatással veszi kezdetét délelőtt, majd az Aquincumi Múzeum vízzel kapcsolatos emlékeit tekinthetik meg a látogatók idegenvezetés mellett. Délután Nemes Réka fuvolaművész és Nagy Veronika hárfaművész köszönti koncerttel az istennőket, majd a Szami-Ko társulat Faunok és nimfák című előadását mutatják be - közölte a múzeum.

A nap során folyamatosan lesz lehetőség római gályán evezni a Dunán, lesznek kézműves foglalkozások, és "vizes játékok" is várják a gyerekeket, családokat.

Vasárnap a nimfaünnepen túl az ókori tanítást mutatja be Varga Nikoletta Viasztábla-íróvessző-papirusz című előadásán, amely során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az ókori görög és római kori oktatás rendszerébe, valamint megtudhatják, milyen módszerek és eszközök segítették a diákok mindennapjait abban az időben a tudás elsajátításában (MTI/kultúrpart)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.