Néznivaló: Konzervek és örökzöldek

A vakáció alatt több az idő tévét nézni. Ha van (volna) mit. De a sorozatok is nyári szünetre mennek, és ismétlés jön a helyükre. A listánkon a teljes lakosság (négyévesnél idősebbek) rangsora látható, de leírjuk azt is, mit néztek inkább a 18–49 év közöttiek. Nincs nagy különbség, csak az, hogy a köztévé a fiataloknál még kevésbé jön szóba.

A tanítási szünet és a szabadságok miatt jelentősen nőtt az idejüket hétköznap már koradélutántól televízió előtt mulatók száma. E megnövekedett érdeklődést a kereskedelmi tévék ezen a héten is korábbi vetélkedők újravetítésével (Hal a tortán, Okosabb vagy mint egy 5-es?), unalomig sugárzott sorozatokkal (Rex felügyelő, Cobra 11, Az elveszett ereklyék fosztogatói) és újdonság erejével hatónak nem mondható filmekkel (Titanic) hálálták meg.

A Barátok közt most is az első. A TV2-es Jóban Rosszban nyári szünete miatt még konkurenciája sem akadt. Legsikeresebb napján így 1 846 897-en látták, melyből a 18-49 közti korosztály 725 099 fővel képviseltette magát.

A gazdasági szempontból legfontosabb korcsoportnál az élboly ezen kívül sem sokat változott, az RTL Klubon futó Mentalista (629 951 néző), a Miami helyszínelők (618 885 néző) és a Dr. Csont (545 193 néző), valamint a TV2-n sugárzott Dr House (484 322 néző) továbbra is sláger. Egyedüli különbség a 25. heti adatokhoz képest, hogy a második helyen egy egész estés film - az RTL Klubon vetített Kicsi kocsi - tele a tank - is helyet tudott magának szorítani az önálló epizódokból álló sorozatok között, a maga 676 199 nézőjével. A sorozatok háza táján pedig újdonság, hogy a TV2-n péntek este debütált a sikersorozatnak beharangozott 90210, ám fiatalok ingerküszöbét alig érte el, az első részt csupán 287 468-an látták.

A már említett kisautós kalandokon kívül filmek szempontjából nem volt túl erős az elmúlt hét: a TV2-n sugárzott Olasz meló (467 371) a 8., az RTL Klubon látható Titanic (457 586) pedig a 9. helyezést érte el. A háromórás romantikus hajósüllyedést a Szexi fiúk című tini film követi 444 196 nézővel. A fiatalok kedvenc filmjei közé a 18. helyen a Szakítani tudni kell, a 22. helyen az Impact-A becsapódás napja, valamint A futóhomok a 24., és az Utolsó erőd a 30. helyen is bekerült.

Ahogyan az lenni szokott, a teljes népességet tekintve az M1 is szerephez jutott: az Önök kérték kívánságműsor örökzöldjeit 777 940-en, a köztévé nagy esti Híradóját pedig 769 087-en nézték. Ha már a híradóknál tartunk: érdekes, hogy az összes tévénézőt tekintve a legnépszerűbb hírműsor a TV2 Tények című műsora volt, de a fiatal korosztályok inkább az RTL Klubon szintén este fél hétkor futó információkat részesítették előnyben.

Izgalmakat nélkülöző hetet tudhatunk tehát a hátunk mögött. Ha még a Barátok közt is nyári szünidőre megy, nem marad más csak a konzervműsorok, alternatívaként pedig a tévé kikapcsolása, a strand és egy jó hekk. (Remélhetőleg torta nélkül.)

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.