New York-ban hódított Palya Bea

A népdalénekes Palya Bea az európai színpadok után a New York-i közönséget is meghódította. A világhírű Carnegie Hallban rendezett pénteki világzenei koncertje az Extremely Hungary elnevezésű amerikai magyar évad programja volt.

Előadása magával ragadta a Zankel-terem 600 nézőjét, amely együtt lüktetett a magyar, cigány, szefárd dalokkal és az énekes saját szerzeményeivel. „Úgy érzem, sikerült magammal vinnem a közönséget azokra a láthatatlan helyekre, ahol ezek a dalok születnek" - mondta első New York-i szóló koncertje után az énekes az MTI-nek.
„Az ének-ütő-fúvós felállás, meg a mi játékmódunk kiad egy hangokból és csendekből álló, nagyon személyes akusztikai szövetet, ahol a legapróbb gesztus is számít, lélegzik az egész" - fogalmazott, s hozzátette, „a koncert titka a dalokban lévő történetekben, meg a hangzásokban, a szóló énekhang és a kamarazenélés finomságaiban rejlik".
„Minden kaput szándékosan kinyitok (...) nem szokványos megoldásokat keresek, amelyek igazán eseménnyé teszik a koncertet" - nyilatkozta az énekes, egyebek között arra utalva, hogy előadása során többször együtt éneklésre kérte a közönséget.
A koncertet az Extremely Hungary elnevezésű amerikai magyar évad keretében rendezték meg. Palya Bea két szólistát választott maga mellé, Szokolay Dongó Balázst fúvós- és Dés Andrást ütőhangszereken, akikkel évek óta együtt játszik.
A Carnegie előzetesen csak azt kérte tőle, hogy a „folkosabb oldalát" mutassa meg, vagyis népzenei jellegű műsorral szerepeljen, s ő olyan hangzásokat, hangszereket, dallamokat válogatott össze, amelyeket esetleg kevéssé ismer a közönség. A Carnegie Hall New York, egyben a világ egyik vezető előadóművészeti központja, amelynek ismertetője szerint Palya Bea „karizmatikus új arc, ragyogó énekes, aki a magyar népzenét és a cigány muzsikát dzsessz és popelemekkel ötvözi".
Az előadóművész - aki a Nemzetközi Írószövetség meghívására tavaly már járt New Yorkban, és nagy sikerrel lépett fel a PEN Word Voices Fesztiválon - egy hét múlva Washington egyik legrangosabb kulturális intézményében, a Kennedy Centerben is koncertezik.

 

Palya Bea népdalénekes, New York-i Carnegie Hallban rendezett világzenei koncertjén. Szokolay Dongó Balázs furulyázik és Dés András ütős hangszeren játszik.
Palya Bea népdalénekes, New York-i Carnegie Hallban rendezett világzenei koncertjén. Szokolay Dongó Balázs furulyázik és Dés András ütős hangszeren játszik.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.