Neves keramikus műveiből nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

Kovács Margit Kossuth-díjas keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Nemzetközi Kerámia Központban vasárnap. Pannonhalmi Zsuzsa, a kiállítás kurátora elmondta, hogy ötven művén keresztül mutatják be Kovács Margit munkásságát: a technológiai fejlődését, valamint az ábrázolásainak változásait.

A vásárhelyi kerámiaközpont neves keramikusok előtt tisztelgő kiállítás-sorozatának egyikeként megszervezett tárlat anyaga a szentendrei Ferenczy Múzeumból érkezett. Számos olyan művét beválogatták a kiállítás anyagába, amelyet a nagyközönség eddig még nem láthatott, köztük szakmai kuriózumnak számító alkotásokat is. Az érdeklődők megismerhetik többek között Kovács Margit néhány, a húszas éveiben készült munkáját, például azt a kerámiát, amelyen egy szemeskályha csempéin ábrázolta az apostolokat.

Kovács Margit 1902-ben született Győrben. Az utcájukban lakó kályhásmester tanította először az agyag alakításának, a korong és a kemence használatának fortélyaira. Művészeti tanulmányait Jaschik Álmos magániskolájában kezdte grafikusként, Bécsben ismerkedett meg a művészeti kerámiával, ezután Münchenben tanult szobrászatot. Hazatérése után Benczúr utcai lakásának konyháját alakította műteremmé. Művei jellemzően bibliai és népművészeti témájúak, alkotásain megjelennek a paraszti élet jeles pillanatai, valamint a görög mitológia alakjai, az archaikus mesék, a mondavilág figurái. Kovács Margit munkáira jellemző a csapongó fantázia és a magas szintű technikai, technológiai tudás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.