Nemzetközi díjat kapott két magyar film

A ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon regionális kategóriában Nagy pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei című magyar alkotás, míg ugyanezen kategóriában Kis pecsét-díjat nyert a Másik Magyarország című dokumentumfilm.
Nemzetközi kategóriában a brit Virunga című mozi kapott Nagy pecsét-díjat; a film arra a küzdelemre hívja fel a figyelmet, amelyet a vadőrök folytatnak a vadorzókkal a veszélyeztetett gorillák megvédelmezésére a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Virunga Nemzeti Parkban.

A régióból érkező Nagy pecsét-díjas filmet Gerő Marcell rendezte. A Káin gyermekei című dokumentumfilm Monory Mész András Bebukottak című dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőit kutatja fel és szólaltatja meg. A Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból című alkotás Nagy Dénes munkája, és Bukta Imre képzőművészt követi szülőfalujába, bemutatva a Mezőszemerén tapasztalható szegénységet, kilátástalanságot, amely a vidéki Magyarországról is erős és ijesztő látleletet ad.

A nemzetközi fesztiválon, amely a dokumentumfilmesek legnagyobb délkelet-európai rendezvénye, 43 alkotás indult a ZagrebDox díjaiért, közülük 25 külföldi, és 18 a régióból érkezett. Összesen 150 alkotást mutattak be a világ minden tájáról. A hagyományokhoz híven vasárnap a Best of Fest keretén belül az összes olyan filmet levetítik, amely díjban részesült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.