Nem dalol már a szovjet csalogány

Pugacsova némileg meghízott, de ma is remekül néz ki, kibontott, hullámos vörös hajjal jár, s már jó ideje nem annyira koncerteken, mint inkább a moszkvai elit társasági eseményein lehet vele találkozni.

Alla Pugacsova, az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország kimagasló sztárja nem lép fel többet koncerten, de nem énekesnői szerepekben továbbra is látható-hallható lesz majd színházban, filmben, rádióban.

                                                                             

Ezt a művésznő csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén jelentette be. Azt mondta: "Nem csókolom meg a színpad pallóit búcsúzóul, és nem szándékozom pátoszos búcsúkörútra menni". Ugyanakkor bejelentette, hogy utolsó négy koncertjét áprilisban Moszkvában adja.

Döntését azzal indokolta, hogy több műtéten esett át, ez ártott a hangjának, és már nem tudja kifejezni vele azt, amit szeretne, továbbá hogy egészsége nem engedi már meg, hogy folyton utazgasson.

Áprilisban három szólókoncertjét Álmok a szerelemről címmel a Kremlben lévő kongresszusi palotában adja, a negyediket a Rosszija koncertteremben rendezik a művésznő születésnapja alkalmából, s ezen - mint mondta - számos barátja is fellép.

Emellett turnéra is megy, amelynek során Ukrajnában, Minszkben, Szentpéterváron, Kazahsztánban, Örményországban, Grúziában lép fel - vagyis bejárja a volt Szovjetunió jelentős részét -, és elmegy Németországba és Amerikába is.

A most hatvanéves Pugacsova előadóművészi pályája 1965-ben kezdődött, előbb zongorakísérőként, majd vokalistaként lépett fel több zenekarral, s több film betétdalait énekelte. Szólóénekesként 1974-ben érte el első nagy sikerét egy előadóművészek számára rendezett országos versenyen, s ettől kezdve karrierje meredeken ívelt felfelé. Hangjával, művészetével és megjelenésével egyaránt kiemelkedett az orosz esztrádművészek közül, és külföldön is jelentős sikereket aratott.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Számos fesztiválon nyert díjakat és megkapta a művészeknek szóló legmagasabb szovjet kitüntetéseket. A rendszerváltást követően énekesi karrierje mellett vállalkozásokba fogott, képes magazint és rádióadót alapított egyaránt Alla címmel, ugyanezen a márkanéven piacra dobott kozmetikai termékeket és teljes nevével fémjelzett cipőket.

A volt Szovjetunió területén ma is rajonganak érte, noha élete kissé botrányosba fordult: előbb a nála nagyon sokkal fiatalabb, bolgár származású Filip Kirkorovval élt együtt, aki azóta már Oroszország legsikeresebb énekese, jelenleg pedig egy szintén jóval fiatalabb, igen népszerű televíziós műsorvezető az élettársa.
Anyagi gondjai nincsenek: a minap a születésnapja előtti fogyókúrára hivatkozva lemondott egy fellépést, amelyen százezer euró lett volna a tiszteletdíja.

Pugacsova némileg meghízott, de ma is remekül néz ki, kibontott, hullámos vörös hajjal jár, s már jó ideje nem annyira koncerteken, mint inkább a moszkvai elit társasági eseményein lehet vele találkozni.

Alla Pugacsova moszkvai sajtótájékoztatóján
Alla Pugacsova moszkvai sajtótájékoztatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.