Meg lehet-e haladni a populáris és a magasirodalom közötti értékalapú megkülönböztetést? Legyen-e örök lelkiismeret-furdalása az olvasónak, mert Dan Brownt éppolyan jónak tartja a maga területén, mint Esterházyt vagy Nádast? A kétnapos konferencia szerint jobb, ha lassan elfelejtjük ezeket a kategóriákat.

Zsáner, pop, kultúra címmel rendezett a József Attila Kör és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szociológia és kommunikáció tanszéke konferenciát, többek között azért, hogy választ kapjanak olyan kérdésekre, hogy miért is népszerű a népszerű, folytat-e párbeszédet egymással a magas- és a popirodalom, vagy miként lehetne úgy megkülönböztetni egymástól kedvenc kriminket kedvenc szépírónktól, hogy lehetőleg senki se sértődjön meg.

Dan Brownt olvasni nem ciki angolszász nyelvterületen David W. Cerny / Reuters

Angolszász nyelvterületen senkinek sem kell szégyenkezve elbujdosnia, ha nagy nyilvánosság előtt vallja be, márpedig az ő kedvenc írója Agatha Christie vagy Nick Hornby, és nem Shakespeare-rel kel és fekszik (már ha elfelejtik, hogy a drámaíró milyen közönségnek írt saját korában). Nálunk viszont már a ponyva és a lektűr kifejezések erőteljes pejoratív hatásukkal jelzik, hogy valami értéktelenebbről van szó. Ráadásul valamikor az előbbit a puha borító, utóbbit a kemény kötés jellemezte, pontosan orientálva az olvasót. Ezért is folyamodtak a könyvesboltok és internetes üzletek a „szórakoztató irodalom” semleges kategóriájához. Vagy még inkább az irodalom dobozba zsúfolnak bele mindent.

Bélyeg készült róla, mégsem biztos Rejtő helye az irodalmi kánonban

– Az értékalapú megkülönböztetés csupán retorikai mankó. Ráadásul megbéklyózza a gondolkodásunkat, ahelyett hogy felszabadítana, hiszen leginkább olyankor használjuk, ha már nem jut az eszünkbe semmi értelmesebb –magyarázza Bárány Tibor, a konferencia egyik szervezője. A megoldás szerinte: el kellene felejteni az effajta kategóriákat, a művészetkedvelők és olvasók eleve mindenevők. Persze mindez nem egy-két éven belül következik be majd, de talán egy évtized múlva már egészen mindegy lesz, hogy egy-egy könyvet hova sorolunk.

Már azért is, mert az újkori kortárs irodalom sajátossága, hogy előszeretettel emel be a szépirodalom mezejébe a populáris műfajokra jellemző kódokat, beszédmódot, zsáneri fordulatokat. Egyre jobban kacsintanak át egymáshoz a szerzők: a krimiírók súlyos társadalmi kérdéseket feszegetnek, a szépírók pedig a krimi elemeit kölcsönvéve formálják meg a nyersanyagukat, és szem előtt tartják olvasóik szórakoztatását is. Bár a könnyedség, a szórakoztatás igénye sokáig olyan gyanú volt, amelyet jobb volt messzire kerülnie az írónak, ha komoly elismerésre vágyott.

Az is kiderült a konferencián, hogy a csehek és a szlovákok ezen a téren előrébb tartanak. Ott már komoly filológiai eszközökkel sikerült feldolgozni a két világháború közötti füzetes regényeket. Komoly monográfiák születtek a témában krimi- és sci-fi könyvek szerzőiről. Miközben nálunk a légiós regények Rejtő Jenője még mindig a senki földjén bolyong.

– Senki nem azt várja el, hogy az Élet és Irodalom egész oldalas Dan Brown-kritikát hozzon, hiszen egészen más az olvasóik ízlése – magyarázza Nádor Zsófia szerkesztő.

– Sokkal inkább az vezetne célra, ha a mostani kritikusoknak, kutatóknak lenne olyan eszköztáruk, amellyel meg tudják közelíteni a műfajt, vizsgálni tudják sajátosságait. Már vannak erre utaló jelek, és ez garantálhatja azt is, hogy a kategória közötti különbségek nem csupán megszűnnek, hanem értelmüket is vesztik majd egy idő után. És ez fogja majd elérni, hogy az erre nyitottabb fórumok akár a bestsellerkritika vagy -tanulmány felé is nyissanak, ezzel is szélesítve a most még nagyon szűknek látszó skálát. Hiszen egyre több olyan regény születik majd, melyet egyre nehezebb lesz elhelyezni a mostani, megmerevedett fogalmaink szerint. Jelenleg az effajta műveket konok hallgatás vagy értetlenség veszi körül, éppen besorolhatatlanságuk okán. Ám egy idő után ez már nem lehet kifogás. Nem a szerzőknek, hanem a befogadóknak kell új kulcsokat találniuk, már ha nem akarnak lemaradni az irodalom gyorsan robogó expresszéről.