Nyilvánosan vette fel sztárokkal tűzdelt új albumát Lajkó Félix

„Nem volt rossz” – mondja a tőle megszokott sztoicizmussal Lajkó Félix hegedűművész a koncert után a kiürült teremben, majd jóízűt kortyol a jutalomborból. A backstage-ben megérdemelten ünnepel a Folk formáció: több hónapnyi kemény munka eredménye került aznap merevlemezre.

A Folk először a Lajkó Félix negyvenedik születésnapjára rendezett maratonon állt színpadra februárban a Müpában. E koncert anyagát rögzítették most a Fonóban.

A főszereplő szólójával indult az este, aztán csatlakoztak sorban a zenészek: Brasnyó Antal brácsás, Szabó Csobán Gergő bőgős, Porteleki László prímás. Az énekesek közül Palya Bea érkezett először, a tőle megszokott sugaras jókedvvel. Őt követte Csizmadia Anna – produkciója alatt szinte megállt az idő a teremben –, végül pedig szinte berobbant Tintér Gabriella, akkora hangerővel, hogy abba jólesően bele kellett szédülni. Ekkor már olyan volt a felvétel miatt csendre ítélt néző, mint a rendből kiugrani készülő néma barát.

Lajkó Félix Folk nevű formációjának lemezfelvételén jártunk a Fonóban
Lajkó Félix Folk nevű formációjának lemezfelvételén jártunk a Fonóban
Földi Imre / Népszabadság

A végén egyesítette erejét a három grácia, kinyílott, kivirágzott a zenei anyag, s a teremben is fesztelenebb lett a hangulat – ha nem lett volna csendrendelet, tán még a közönség is felpattan a helyéről. „A dalok háromnegyedét Félix választotta, emellett mindenki hozott egy-egy dalt. Minimális megkötések voltak, az íveket Félix szabta meg, ő vezényelte le az egész produkciót” –mondja (immár pakolászás közben) Porteleki.

Lajkó szereti a koncertlemezeket, nincs benne külön drukk a különleges körülmények miatt. A technika ma már csodákra képes. „Igaz, azért nem fogjuk kiherélni az anyagot” –mosolyodik el a hegedűművész.

Lemezhallgatás közben garantáltan nem kell csendben maradni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.