Nem csak humbug a Mentőexpedíció

Az Andy Weir regényén alapuló Mentőexpedíció (The Martian) főhőse teljesen egyedül, rádiókapcsolat nélkül marad a Marson. Ridley Scott kalandfilmjében a magányos Watney-nak mérnöki, botanikai és kémiai ismereteit is be kell vetnie a túlélésért, de kérdés, hogy praktikái mennyire lennének működőképesek a valóságban.

Az alábbiakban összeszedtünk tényeket és tévhiteket a hét Oscar-díjara jelölt, többnyire Budapesten és az etyeki Korda stúdióban forgatott Mentőexpedícióról.

A NASA becslései szerint a jelenlegi űrutazási technológiával hat-nyolc hónap alatt lehetne odaérni a Marsra, azonban a súlytalanságban töltött idő miatt az asztronauták elveszíthetnék az izomtömegüket és csontsűrűségüket, miközben az űrben jellemző kozmikus sugárzással is meg kellene küzdeniük.

Bontonfilm Magyarország

A filmben Watney és társai a kitalált Hermes űrhajó fedélzetén utaznak a vörös bolygóra, ami mesterséges gravitációval és sugárzás elleni pajzzsal könnyíti meg az utasai dolgát. A valóságban ez a technológia még várat magára, de tény, hogy a NASA már dolgozik a problémák kiküszöbölésén.

A porviharok a Marson tényleg igen gyakoriak és alkalmanként villámlással is járhatnak, ám egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a filmben. A marsi levegő egyszerűen nem tud olyan szelet kavarni, ami a filmben látható károkat okozna. Ellenben az igaz, hogy a Mars saját pályája és forgási sebessége miatt a szoláris nap, vagyis „sol” 40 perccel hosszabb a földi napnál, ezért akárcsak Watney, a NASA is solban méri a Marson eltelt időt.

Bontonfilm Magyarország

A sátorszerű létesítményt, amiben a történet szerint Watney a legtöbb idejét tölti „hab”-nak nevezik, ami a Mars Lander habitat rövid neve. Ennek a prototípusán – amiben oxigenerátor, vízkészítő és légzsilipek is találhatók, amelyek a Marson uralkodó szinte teljesen levegőtlen, radioaktív környezettől védenek - szintén dolgozik a NASA.

A Mentőexpedícióban Watney burgonyát termel a túlélésért úgy, hogy emberi hulladékkal táplálja a marsi földet és öntözőrendszert épít a rakéta üzemanyagból készített folyóvíz felhasználásával. Bruce Bugbee, a NASA egykori botanikusa szerint nincs ok, amiért kételkedni kellene az elképzelés működőképességében. Sőt, a Nemzetközi Űrállomáson tavaly már meg is próbáltak salátát nevelni súlytalan térben.

Bontonfilm Magyarország

A filmben Watney egy radioaktív erőforrást is kiás, a radioizotópos termoelektromos generátorra (RTG) a NASA a valóságban is támaszkodik a hosszú távú űrmissziók során. Az RTG akkumulátorait a 238-as plutónium hajtja, ami a természetes bomlás következtében hőt termel, és a kiáramló hőt az akkumulátor elektromossággá alakítja. Nem sok esély van rá, hogy nukleáris fegyverré alakítható, és nem is olyan veszélyes az emberekre, hogy aggódni kellene miatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.