A végső cél a férfiközpontú elvárások és fogalomrendszer megváltoztatása

Nagy Anna indításként oktatásért felelős kollégájával együttműködve nekiállna kidolgozni a művészeti tárgyak tanításában fontos szemléletváltás intézményes lebonyolítását, a tankönyvkiadással kezdve a sort. Erre azért van szükség szerinte, mert „ahhoz, hogy a lányok lehetőséget, bátorítást és mintákat kapjanak az önkifejezéshez, elengedhetetlen, hogy legyenek előttük olyan női művész előképek, akikkel átmenetileg azonosulhatnak, akik orientálhatják őket a választásaikban”.

Mivel a kulturális kánonok patriarchális értékrendű társadalmakban jöttek létre, ennek az értékrendnek a lenyomatai, ezt örökítjük mi is tovább jelenleg az oktatási és a kulturális intézményeinkben. Ezért aztán Lovas Nagy Anna kulturális miniszterként tovább is menne: úgy véli, hogy a kiállításokon, a színházak repertoárjában a női szempontoknak is szerepet kellene kapniuk. Elvárná, hogy az igazgatói pályázatokban jelenjen meg, hogyan kívánnak a pályázók a nők társadalmi egyenlőségének kérdésével foglalkozni, hogyan kívánják témává tenni az általuk irányított intézményekben.

Egyúttal bevezetné a női kvótát a vezetők kiválasztásánál is, egészen addig, amíg nem válik evidenssé, hogy a nők nemcsak hagyományos szerepükben, anyaként, feleségként, vagy másrészt, kiszolgáltatott áldozatként tűnhetnek fel a nyilvánosság előtt, hanem tudósként, művészként, vezetőként is, a végső cél ugyanis ez, férfiközpontú elvárásaink, fogalomrendszerünk átalakítása.

Ebben segíthet a kultúra is, ha „antielitizálódik”, ha visszavezetjük a mindennapokba, és nemcsak a nők, de más hátrányos helyzetű csoportok önmegjelenítésének eszközévé is válhat. Lovas Bódis Kriszta tevékenységét hozza fel példának, aki Ózdon azzal kísérletezett, hogy a helyi romákat filmezni tanítsa.

„Az elit kultúrára ugyanis nem igazán mutatkozik igény, még csak a gondolat sem nagyon jelenhetmeg ott, ahol az a kérdés, hogy biztosan ivóvízhez tudnak-e jutni az emberek.”

Az írónő és civil miniszter szerint a rendelkezésre álló források elosztásában mutatkozik meg igazán egy-egy kormányzat értékrendje, és ebben tudja érvényesíteni prioritásait. A jelenlegi kabinet értékrendjét például a futballstadionok építése szemlélteti, továbbá az alternatív kulturális események, színhelyek partvonalra szorítása, amit kiválóan példáz a független színházak finanszírozási kálváriája.

Ráadásul egyes projektek költségvetéséről szűk csoportok vagy éppen egy-két személy, és szinte mindig férfiak döntenek átláthatatlan szempontok, lényegében szeszélyeik szerint, ahogy elsősorban Kerényi Imre különböző feladatainál, megbízásainál is láthatjuk. Amennyiben a kultúratámogatási rendszer teljes központosítását sikerülne valamelyest enyhíteni, és haminél több különböző, kormánytól független szervezetet lehetne bevonni a finanszírozási döntésekbe, az szerinte minden perifériára szorított csoport önkifejezési és így – közvetve – integrálódási esélyeit is növelné, nem csak a nőkét.

Azt, hogy a civil kormány elsősorban mégis a nőkre koncentrál, Lovas azzal indokolta, hogy mára már alig elviselhető mértékben szorultak ki a politikából, a közélet különböző színtereiről, a következő parlamentben még kevesebb lesz a női képviselő, mint a jelenlegiben volt.

„Most férfikvóta van, és nagyon magas, 92% feletti.”

Pedig a nők esélyeinek érdemi javulása, valódi egyenlőségük kivívása, ha rövid távon kellemetlen is a férfiaknak, mert le kell mondaniuk privilégiumaikról, hosszabb távon mindenkinek megéri. Ahol kevésbé torzak az arányok, ott értelemszerűen jobban működik a demokrácia, és egy demokratikusabb társadalom mindenki életminőségét emelné, emelni fogja. „Parlamenti demokráciában a női képviselők száma a kulcskérdés. Ha elegen lesznek, módjuk lesz a megfelelő döntések kikényszerítésére”. A Civil Női Kormány programja – benne a kulturális tárca alaposan kidolgozott cselekvési tervével – egy hónap múlva várható.