Negyedannyi pénzt kap a Fesztiválzenekar a fővárostól

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) két hete még nem tudta, mekkora támogatásra számíthat a fővárosi önkormányzattól, mára azonban megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé holnap olyan előterjesztés kerül, amely a zenekar támogatását 200 millió forinttal csökkentené 260-ról 60 millió forintra – áll az együttes közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a csökkentésről nem folytattak tárgyalást fővárosi vezetőkkel, és nincs tudomásuk arról, hogy a következményekről hatástanulmány készült-e. Fenti okok miatt kérik a közgyűlést, hogy az előterjesztést ne szavazza meg.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a BFZ 1,150 millió forintos állami támogatásának meghosszabbításáról nemrég írt alá szerződést az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, de az idei év tervezésekor a budapesti támogatás meghosszabbításával is számoltak. Az ilyen nagy arányú, tárgyalás nélküli támogatáscsökkentést elfogadhatatlannak és a világhírű, Budapestet évtizedek óta képviselő zenekarhoz méltatlannak tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.