Natalie Cole ma Budapesten énekel

Ma este a Sportarénában koncertezik Natalie Cole. Nat King Cole lánya új, Still Unforgettable című lemezének dalait énekli majd.

Amikor az Unforgettable... With Love 1991-ben megjelent, Natalie Cole lemeze öt hétig tanyázott a slágerlisták élén. Nyolcmilliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, és akkor még egy szám: nem kevesebb, mint hat Grammyt kapott érte a művésznő, köztük a legrangosabbnak gondoltakat, az Év lemezének és az Év felvételének járó szobrocskát. Elsőre azt gondolnánk, egy ilyen siker után azonmód új lemezbe vágja fejszéjét egy énekes - Natalie Cole viszont inkább visszavonult kicsit, és egyebekkel foglalatoskodott. Például nekiült önéletrajzának. Nem tipikus, hogy valaki 41 éves korában szelfbiográfiába kezd, hősünk azonban nem akármilyen környezetben nőtt fel, hogy mást ne mondjunk, édesapja Nat King Cole, s a család barátai között találjuk Ella Fitzgeraldot is. Valószínűleg volt hát min szöszölni. Meg amúgy is: megvárta, míg a közben azért csak-csak készülő új szerzemények teljesen a lényévé válnak. A kollekció második részére, a Still Unforgettable című korongra tavalyig kellett várni. Megérte: újabb két Grammy volt a „jutalom", ráadásul megkapta az NAACP Award legjobb jazz művészének járó díját is.

Sok egyéb mellett az új anyag érdekessége, hogy - csakúgy, mint az első lemeznél - Natalie Cole újra duettet énekel édesapjával, Nat King Cole-lal, persze csak posztumusz. A Walkin' My Baby Back című dal sávjait a papa még az ötvenes évek elején, vagyis Natalie születés környékén rögzítette. Amikor a huszadik század találkozik a huszonegyedikkel... Az énekesnő elmondása szerint a dalban benne van a gyerek és a szülő egymás iránt táplált imádata, s éneklés közben úgy érzi, mintha ott lenne mellette Nat King Cole is.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Still Unforgettable dalai között azonban nem csak édesapjától válogatott dalokat találunk, de Frank Sinatra, Lena Horne, Sammy Davis Jr. és Peggy Le opuszokat is, s hogy zeneileg se csupán szolgai másolás legyen a produkció, olyan hangszerelőket kért fel közös munkára Natalie Cole, mint John Clayton, Patrick Williams, Nan Schwartz és Victor Vanacore, akik úgy alkottak új dalokat, hogy közben maximálisan tiszteletben tartották az eredeti verziókat is.

Mielőtt 1975-ben megkapta volna a Legjobb Új Előadónak járó Grammy Díjat, a közönség és a kritikusok már odavoltak Natalie Cole-ért, például az olyan dalok miatt, mint a This Will Be (An Everlasting Love), az Inseparable, az Our Love, az I've Got Love On My Mind, a Pink Cadillac és a Miss You Like Crazy. Magyarországon is közkedvelt előadónak számít, július 26-i koncertje ezért egyedülálló élménynek ígérkezik. Pláne, hogy a nyolcszoros Grammy díjas énekesnő partnere a színpadon Horgas Eszter fuvolaművész lesz hétfő este. Szívek, készültségbe! El lesztek varázsolva.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.