Nálunk forgatják a Játék határok nélkült

Magyarországon, az MTVA közreműködésével forgatják keddtől a Játék határok nélkül vetélkedőt, amelynek most felvett 13 adását ismét a Magyar Televízió sugározza majd.

A kilencvenes években Magyarországon hatalmas siker volt a Játék határok nélkül, amelyet Franciaországon kívül Európában először a magyar fővárosban fognak forgatni - mondták el a műsor formátumát kezelő, francia székhelyű Mistral Production képviselői a játék hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Yves Launoy, Olivier Charpentier és Sébastien Ménard elárulták, hogy a műsorban ezúttal nem városok, hanem országok csapatai versenyeznek: Magyarországon kívül Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és egy, az amerikai kontinens országait képviselő csapat játszik majd.

Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója elmondta: nem volt kérdés, ha ez a játék Magyarországra jön, a közmédia igent mondjon-e rá, mert az M3 csatornán a vetélkedő régebbi adásainak ismétlései számítanak a legnézettebb műsoroknak.

"A közmédia ötödik sebességre kapcsolt, hiszen ma délben zártuk le előző projektünket, A Dalt, illetve az Eurovíziós Dalfesztivált, holnap pedig kezdődik a Játék határok nélkül forgatása" - hangsúlyozta az MTVA vezetője. Hozzáfűzte: a közszolgálati feladatok ellátása mellett értékes szórakozást is kívánnak nyújtani nézőiknek, ez a műsor ugyanakkor szolgálja az országimázst, az ország bemutatását is.

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorok főszerkesztőségének vezetője elmondta, hogy a játék nemzetközi verzióját május 13. és 20. között egy nemzetközi stáb forgatja, ebből készül egy magyar változat Gundel Takács Gábor, Varga Edit és Harsányi Levente műsorvezetőkkel, saját bejátszásokkal.

A magyar csapat résztvevőit a NuMuvee Hungary Kft. produkciós céggel együtt választották ki. A 48 fős keretből egy adásban 12-en szerepelnek, folyamatosan cserélődve. A csapatban civilek és közkedvelt személyiségek - például a Rippel fivérek és Pulai Imre, Kozmann György, Zala György kenusok - egyaránt helyet kapnak - tette hozzá. Nyitrai Kata elmondása szerint az alapjátékok mellett a műsorban lesz három magyar játék is.

Tompa Tímea és Farkas József, a NuMuvee tulajdonosai felidézték: négy éve kezdtek dolgozni azon, hogy ismét legyen magyar csapat a műsorban, majd két év után jött az ötlet, hogy a forgatás is Budapesten történjen. A felvételekhez egy 4500 négyzetméteres stúdióban építették fel a grandiózus díszleteket; minden adásban hat játék szerepel, melyek részben cserélődnek majd - közölték.

Egyelőre nem született döntés arról, mikor kerül adásba a Játék határok nélkül 13 epizódja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.