Pár évvel ezelőtt láttam először. Mindig a Jászainál szállt fel a négyes-hatosra reggel fél hétkor, és a Moszkváig ment. Ötven körül lehetett, a cuccait egy szürke szatyorban cipelte. Hatalmas, vizes szemek, fáradt, üres tekintet. Szürke, mint a szatyor a kezében. Leült, és a Lánchíd felé bámult. Amikor a Margit-szigethez értünk, benyúlt a cuccai közé, egy ideig kotorászott, aztán elővett egy könyvet. Gyűrött, puha fedeles romantikus regény volt, a borítóján egy kék ruhás nővel, aki egy egy orgonát szagolgat.

Kinyitotta a könyvet, a jobb öklével megtámasztotta az állát, és olvasni kezdett. Az irodalom másodpercek alatt szippantotta magába. A Margit hídnál gondterhelten ráncolta a homlokát. A Mechwart térnél rémülten a szája elé kapta a kezét. A Széna térnél felnevetett, a Moszkvánál pedig fülig vörösödött.

A történetek teljesen lenyűgözték. Többször láttam, ahogy leszáll a végállomáson, megáll a villamos mellett, és még mindig olvas. Aztán körbenéz, a könyvet begyűri a szatyorba, és elindul a Városmajor felé.

Jó, hogy még van könyv, az e-olvasót nem lehet cserélgetni Teknős Miklós

A sztorik és a belőlük szőtt mesék jelentik az irodalom lényegét, legyen szó olcsó ponyváról vagy Lev Nyikolajevics Tolsztoj bármelyik regényéről. Ez a gondolat mozgatta a Pay it forward (Add tovább!) mozgalom londoni szervezőit, akik 2012-ben rendezték meg első flashmobjukat. Az esemény keretében több százan találkoztak a Trafalgar Square-en, néhány percig csendben olvastak, aztán elcserélték egymással a könyveket, és hazamentek.

A mozgalom magyarországi tagjai múlt hét szerdán szerveztek gerillaolvasással egybekötött csereberélést a Deák térre. Délután négykor minden résztvevő kapott egy gumi karkötőt, majd leült a földre, és vadul olvasni kezdte a magával hozott könyvét. Az akció ezután indult be igazán, amikor a résztvevők egymásnak adogatták a könyveket, és próbálták röviden megfogalmazni, hogy mit is kap a másik.

– Szia, ez itt Charles Bukowski novelláskötete, a Forró vízi zene. Főleg alkoholistákról, lóversenyekről és kurvákról ír.

– Köszi! Még sosem voltam lóversenyen.

– Nálad mi van?

– Bariccótól a Selyem. Ez főleg arról szól, hogy a férfiak egyáltalán nem értik a nőket.

Néhány méterrel odébb ekkor kisebb vita alakult ki, amikor egy gimnazista kijelentette, hogy szerinte Márai Sándor nem más, mint egy unalmas pozőr.

– Amikor a Válás Budánt olvastam, az olyan volt, mintha egy lassított filmet néznék hang nélkül, ami a nagyanyám nappalijában játszódik.

– Azért, mert még fiatal és beképzelt vagy. De itt van a Naplója, 1945 és 1957 között írta. Olvasd el azt a részt, amikor a felszáll a harlemi metróra, és rájön, hogy a feketék miért gyűlölik annyira a fehéreket.

– Oké. Meglesz.

– Te mit hoztál?

– Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés.

– Hát ez aztán nagyon eredeti... Az ellentétek végül elsimultak, az áprilisi napsütésben Bukowski, Baricco, Márai és Dosztojevszkij új tulajdonosukkal együtt pár perc múlva továbbállt. Bukowski és Márai a negyvenhetes villamossal utazott Kelenföldre, Baricco egy bicikli csomagtartóján haladt a Nyugati irányába, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij pedig egy gázszámla és két banán közt megpihenve érkezett meg a Duna-partra, szerda délután háromnegyed öt körül.

A flashmob (villámcsődület) már nem is olyan új divat: a neten hihetetlen gyorsan megszervezett esemény valamilyen nyilvános helyre, politikai vagy kulturális célból.