Hogy a gyerekszáj szerinti "pogány ember" volt-e valójában Nagy Imre, azt a kétszer ötven perces dokumentum-összeállítás megnézése után sem fogjuk tudni eldönteni. Nem is fontos. Arról mindenesetre értesülhetünk, hogy ő maga rendelkezett 1976-ban bekövetkezett halála utáni elhamvasztásáról, amit az egyház nem nézett jó szemmel. De nem ez az egyetlen mozzanat, amely körül mendemondák, legendák keringenek.

Az egyik legérdekesebb, hogy milyen emberi és művészi kapcsolat fűzte a kor magyar festőnagyságához, Aba-Novák Vilmos-hoz. Barátságukról, vetélkedésükről egyaránt szólnak vélekedések. Még arról is, hogy a székely piktor epigonja lett volna Aba-Nováknak – a kettejük közötti szemléleti rokonságot nehéz volna tagadni. De Dékány István, a film rendezője nem élezi ki ezt az utóbbi kérdést (kár!), inkább képeket mutat innen is, onnan is. Filmjének első, A zsögödi gazda című részében kizárólag Nagy Imre önéletírásából idéz, a képanyag legütősebb részét a művész grafikái és festményei, portréi képezik. A második rész Imre bácsi címmel a rokonok, barátok visszaemlékezéseiből áll össze.

És leginkább az utóbbiban kerül terítékre Nagy különös személyisége és a kor kapcsolata. Hogy fiatal festőként a múlt század húszas éveiben megcsömörlik a budapesti forgatagtól, és (Erdély visszacsatolása után) visszatér szülőfalujába, Csíkzsögöd-be. Gazdálkodni kezd. De képei árából tud földet vásárolni, ami miatt később kuláknak minősül, cukorgyárba, erőműbe menekül dolgozni, Kolozsvárra költözik. Aztán tűrtből lassan hivatalosan is kitüntetett festő lesz. Nem hivatalosan pedig: szellemi-erkölcsi tekintély. Vagy ahogy Kányádi mondja: nem is festő, hanem a legnagyobb lírai költő.

Műveivel tele vannak az erdélyi és az Erdélyen kívüli múzeumok. Így is kívánta. Csak az a szép erdélyi Apor-leány nem lett a felesége, hiába akarta – jóllehet már korosan –, akiről annyi aktot készített. Erről a modell maga számol be a filmen.

Nagy Imre Erdélyi falu című képe