Nagy futás lesz Szegeden

Már csaknem 75 ezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum nagyszabású időszaki kiállítását: A fáraók Egyiptoma minden eddigi látogatottsági rekordot megdöntve óriási sikernek örvend Szegeden.

Az újabb rekordot a látogatókkal közösen ünnepli a Móra-múzeum: felelevenítik az ókori Egyiptom egyik legnagyobb eseményét, a szed-ünnepet. Ezt az ünnepélyt a fáraók uralkodásának harmincadik évfordulójára rendezték meg: az esemény célja az volt, hogy a fáraó bebizonyítsa, hogy továbbra is alkalmas az ország vezetésére. Ennek apropóján az uralkodót fehérbe öltöztették, majd koronával a fején futnia kellett az Egyiptom határait jelző határkövek között.

Ezután a fáraót újra megkoronázták, aki így rituálisan megfiatalodva irányíthatta tovább Egyiptomot.

A kiállítás sikerének apropóján tehát a Móra-múzeum épülete elé várják a bátor uralkodó-jelölteket október 2-án, csütörtökön 14 órakor. Akinek van kedve, koronát is viselhet a jeles alkalom kapcsán, majd a lelkes fáraók együtt futhatják körbe a múzeum előtti szökőkutat. A résztvevőket az esemény után ingyenes belépéssel honorálja a Móra Ferenc Múzeum, hogy valódi fáraó-ereklyéket is megtekinthessenek a megfiatalodott uralkodók a rekorder kiállításon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.