Művészetek völgye: 1700 program, 200 ezer látogató

Két év kihagyás után az elmúlt tíz napban megrendezett jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivál ismét nagy tömeget vonzott, a programok rendkívül sikeresek voltak. Meglepő és egyben megnyugtató két év múltával a 200 ezres látogatói tömeg - mondta a fesztivál igazgatója.

Márta István a fesztivál zárónapján összegzésül azt hangsúlyozta, hogy a mintegy 1700 programon legalább 200 ezren vettek részt a 10 nap alatt. Ez "óriási siker", ugyanis 2007-ben volt utoljára Művészetek Völgye Fesztivál, és kicsit féltek, hogy a kétéves kihagyás után nem felejtette-e el őket a közönség.

Meglepő és egyben megnyugtató két év múltával a 200 ezres látogatói tömeg, s az igen gazdag programkínálatból is mindössze 16 maradt el - mondta. Szerinte a két év után a vártnál sokkal "izgalmasabb és érdekesebb lett a fesztivál".

Elmondta, hogy gyengén és nehezen "indult be a nép" - reklámkampányra sem volt pénz -, de szerinte a megérkezők "futótűzként terjesztették el", hogy érdemes Kapolcsra menni, ugyanis a hét elején, hétfőn és kedden már olyan tömeg zúdult a völgyre, amilyent 2007-ben csak hétvégén tapasztaltak.

Márta szerint négyezer előadóművész lépett fel a mintegy 1700 programon, és különösen nagy sikert hozott a "Művészetek Hölgye", Palya Bea tíznapos jelenléte és számos teltházas fellépése, s a "Palya udvar" működtetése. Kiemelendő siker volt a Muzsikás együttes, az Amadinda ütősegyüttes fellépése, a Muharay Színpad működése Kapolcson, ahol naponta több száz táncos, népzenész, énekes lépett fel.

Hagyományosan sikeresek voltak a debreceni és a beregszászi színház művészeinek a fellépései, a pulai színházsátor programjai, Öcsön a világzenei koncertek, Monostorapátiban pedig a rockelőadások.

Márta István szerint 80 kiállítást is megnyitottak, s különösen a Néprajzi Múzeum több faluban is megrendezett kiállításainak volt nagy látogatottságuk; ezúttal cégkorsókat, céhládákat és cégéreket, valamint tokmányokat, vajköpülőket állítottak ki Kapolcson és Taliándörögdön. Vigántpetenden pedig gyermekfoglalkozásokat, játszóházakat tartottak a múzeum munkatársai. A kiállításaikat naponta 400-800 ember kereste fel, s hasonlóan nagy érdeklődést váltottak ki a képzőművészeti, népművészeti és helytörténeti tárlatok is.

Az igazgató elmondta azt is, hogy 380 völgymunkás segítette a 10 napban a völgy "működését", a völgyrádió 240 órát sugárzott, a kulturpart.hu völgywebtévé pedig 10 órányi élő adást produkált Novák Péter vezetésével. Megjelent kétszer, 8-8 ezer példányban a Völgyfutár újság is.

Az internetes völgypályázatokra - fotó, irodalom, komolyzene - összesen 400 pályamű érkezett be. Az ökomenikus segélyszolgálat a völgyben 500 ezer forintot gyűjtött össze az árvízkárosultak javára. A 200 ezres tömeget 175 árus és 86 vendéglátós szolgálta ki.

Márta István várja a szakminiszter 48 milliós támogatását, ugyanis a programokat, a számlákat "egy ideig" tudták csak a bevételekből finanszírozni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.