Munkácsy könyvbemutató Luxemburgban

Kecskés Tibor nagykövet állófogadás keretében mutatta be a XIX. század egyik legnagyobb magyar festőjéről készült mű második, bővített kiadását Luxemburgban.

Joseph Kohnen professzor 1984-ben jelentette meg először Munkácsy Mihály bibliográfiáját, amelynek ismételt kiadása Jean Ries, hazánk tiszteletbeli konzulja nevéhez fűződik. Az üzletember eddig „csak” nagyobb vállalkozásokkal vált ismertté – ő volt az, aki 1988-ban elsőként hozott Magyarországra külföldi befektetőt (Guardian), két héttel megelőzve a GE érkezését.

A könyvbemutatón Kecskés Tibor ismertette a világhírű művész pályafutását, amely Munkácsról elindulva egészen a Luxemburgi Nagyhercegség colpachi kastélyáig vezetett. Az asztalos inasból festővé avanzsált Munkácsy életének 56 évéből 23-at töltött a kastély úrnője, Cécile Papier hitveseként. Papier előző férje az idős Eduard von Marches báró a magyar festő mecénásaként ismert, halálát követően a korábban kialakult románcból lett a sírig tartó házasság.

Munkácsy számos festényen örökítette meg a csodálatos luxemburgi tájat, közülük néhány a budapesti Nemzeti Galéria állandó kiállításának is része. A művészt mély barátság fűzte kortársához, Liszt Ferenchez, akit többször látott vedégül a nyári rezidenciaként szolgáló colpachi kastélyban. Nem véletlen, hogy Liszt súlyos betegen tett utolsó látogatása során élete utolsó koncertjét is Luxemburgban adta, mindössze 12 nappal halála előtt.

Munkácsy festményeiből 1996-ban nagysikerű kiállítást tartottak a nagyhercegségben, és az ismét megjelent német nyelvű könyv méltán számíthat sikerre a kultúrát szeretők körében.

 Luxemburg

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.