Munkácsy-kiállítás nyílik Sopronban

Munkácsy Mihály 37 festményéből nyílik kiállítás december 16-án Sopronban, a korábbi kaszinó épületében.

Horváth Zoltánné, a város közművelődési intézménye, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója a kiállítást beharangozó keddi sajtótájékoztatón kiemelte: ennyi festményt bemutató Munkácsy-kiállítás még nem volt vidéken. A képeket Pákh Imre Amerikában élő műgyűjtő biztosítja a tárlatra.

A városnak mintegy három hete volt arra, hogy megfelelő helyszínt találjon a kiemelkedő értékű alkotásoknak. A korábbi kaszinó épületének egyik terme felelt meg végül a szigorú biztonsági és technikai előírásoknak - tette hozzá.

A tárlaton Munkácsy Mihály olyan híres képeit is megtekintheti a közönség, mint az Ásító inas, a Készülődés a papa születésnapjára vagy a Cigányok az erdő szélén című alkotás. A legnagyobb méretű festmény a Ballada lesz, emellett a kiállított művek között egy Munkácsy-portré is helyet kap.

Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány alapítója örül, hogy gyűjteményét Sopronban is bemutatják - emelte ki Fodor Tamás polgármester. Hangsúlyozta, a kiállítás az önkormányzat karácsonyi ajándéka a soproniaknak és a városba érkezőknek.

A Munkácsy-kiállítás szervezését, lebonyolítását végző kulturális intézmény vezetője rekord számú látogatót remél. Korábban Salvador Dalí, Czóbel Béla és Orosz István műveivel tudtak a jelentős számú érdeklődőt megmozgatni.

A Munkácsy-tárlat február 10-én búcsúzik Soprontól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.