Munkácsy a nagyvilágban - Kiállítás nyílt a szegedi Móra múzeumban

A szegedi Somogyi könyvtár régi könyvei és újságjai segítségével ismerhetik meg az érdeklődők Munkácsy Mihály életének legfontosabb szakaszait azon a kiállításon, amely pénteken nyílt a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában.

Kórász Mária, az anyagot összeállító szakkönyvtáros az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat a múzeumban október közepéig látható, Munkácsy Mihály csaknem félszáz alkotását, köztük a festő egyik főművének tartott Golgotát bemutató kiállításhoz kapcsolódik.

A korabeli újságok, könyvek, plakátok és levelek öt részletben dolgozzák föl a művész életútját. Bemutatják a pályakezdés éveit, a világhír felé vezető utat és azt is, miként számoltak be a lapok a festő sikeréről az 1878-as párizsi világkiállításon, amikor a Milton című képével aranyérmet nyert.

A Somogyi könyvtárban gondozzák az amerikai magyarság történetét feldolgozó Vasváry-gyűjteményt, így a tárlat külön részlege foglalkozik Munkácsy Mihály műveinek amerikai fogadtatásával és a festő tengeren túli útjával. A művész 1886-os egyesült államokbeli útját a makói származású Pulitzer József szervezte, így nem véletlen, hogy érkezését magyar nyelvű "Éljen Munkácsy!" felirattal köszöntötte a The World című újság, a sajtócézár lapja.

A tárlat egyik legérdekesebb része Munkácsy és Szeged kapcsolatáról szól. A festő 1891-ben, amikor az állam az épülő Országház számára megrendelte a Honfoglalás című képet, az alkotáshoz modelleket keresett. A művész október 25-én érkezett Szegedre, és részt vett a belvárosi kaszinó avatásán, ahol fölfigyelt a város legszebb lányának tartott Szeles Olgára, akiről a sátor előtt álló, kezében gyermeket tartó nőalakot mintázta. Szeles Olga később a város díszpolgára, a tavaly elhunyt grafikusművész Kopasz Márta édesanyja lett.

A látogatók megtudhatják azt is, miként került 115 esztendeje a Honfoglalás szín- és szénvázlata Szegedre. Reizner János, a Somogyi könyvtár első igazgatója kezdeményezte, hogy Szeged vásárolja meg a színvázlatot. Munkácsy Mihály azonban megbetegedett, így nem tudta a megállapodásna

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.