Multi Budapest

Nemrég hallottam, hogy Budapesten állítólag van egy romkocsma, amely régen templom volt. Ez maga a megtestesült innovatív városfejlesztés! –mondja Peter Oborn.

Az Angol Királyi Építész Egyesület alelnökét a közönség leginkább az Egyesült Arab Emírségben álló Al-Bahar tornyok kapcsán ismeri. A különleges épület külsején több ezer napernyő a nap állásának megfelelően forog, nyílik és csukódik. Az organikus rendszer megvédi a dolgozókat a nap pusztító forróságától.

Oborn a Budapesten rendezett kreatív közép-európai konferencián a városfejlesztésről tartott előadásában is arról beszélt, hogy az építészetnek ugyanúgy része a fenntart ható épületek létrehozása, mint a nyugati kultúrában megszokott ételpazarlás elleni küzdelem. Konkrét példája: a kolumbiai Bogotában a város perifériáján, embertelen körülmények között élőknek még buszjegyre sem volt pénzük. Gustavo Urrego polgármester ingyenessé tette a buszokat, és a városba vezető úton külön sávot adott nekik. Erre a lakosok könnyebben jutottak munkához, az autóforgalom pedig csökkent. Több pénz jutott az embereknek, és a levegő is tisztább lett.

A legutóbbi időkig az volt a tendencia, hogy a világ nagyvárosai egyre jobban hasonlítottak egymásra. A jövőben az urbanistáknak meg kell találniuk a megoldásokat, amelyek náluk a legjobban működnek, ami Bogotában beválik, nem biztos, hogy Bukarestben is sikeres lesz.

Régebben ha egy épület irodának épült, az is maradt, amíg el nem bontották. Ma elengedhetetlen a multifunkcionalitás. A romkocsmák először templomok vagy fogorvosi rendelő voltak, aztán kocsmák lettek, mára termelői piacok is működnek bennük. A multifuncionalitás azt is jelenti, hogy a városi építészet és gondolkodás valódi közösségi tereket hoz létre.

Peter Obornnak tetszik Budapest s fiatalos lendülete, a belváros laza nemzetközisége, miközben nagyon erős, sajátos karaktere van. Az egyensúlyt nagyon nehéz megtalálni, de szerinte Edinburgh mellett Budapest ma Európa egyik olyan városa, amelynek sikerült. Külön kedvence az Egyetem tér, melynek környékén az előző nap teljesen véletlenül betévedt egy henteshez, és kiváló hurkát evett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.